Budapesten forgatják az Asterix és Obelixet


A történetet, melynek főszereplője Gérard Depardieu és Eduard Baer, René Goscinny és Albert Uderzo képregény-folyamának két kötetéből, az Asterix Britanniában, valamint az Asterix és a normannok című epizódjából gyúrták össze (hír24).

A rendezői székbe az a Laurent Tirard ülhetett be, aki a Le Petit Nicolas című alkotással a legjövedelmezőbb francia filmet készítette 2009-ben. Az ő nevéhez fűződik a Moliere című életrajzi alkotás is. Asterix szőke bajuszát ezúttal Edouard Baer ölti fel, a termetesebb Obelix szerepébe – immár negyedszer – Gérard Depardieu bújik.

Baer korábban már két alkalommal is dolgozott Tirard keze alatt a rendező Mensonges et Trahisons című munkájában, valamint a Molière-ben. Az Asterix és Obelix – Isten óvja Britanniát című részben az antikvitásban élő, a római hódításnak makacsul ellenálló galloknak át kell kelniük angolföldre, hogy megmentsék a galád rómaiaktól kuzinjukat, Antiklimaxot.

A franciamagyarspanyololasz koprodukcióban készülő filmet háromdimenziós változatban forgatják, a munkálatok Máltán kezdődtek. A stáb július 20-ig Magyarországon, Fóton forgat, majd két hét szünet után Írország partvidékére költözik. A forgatás szeptember végén fejeződik be, a franciaországi bemutatót 2012. október 17-re tűzték ki.



Kapcsolódó