Megtalálták a Kádár-filmarchívumot


Filmtörténeti jelentőségű felfedezést tettek a Mokép archívumát rendszerező szakemberek: rábukkantak arra a csaknem ezer kópiából álló filmantológiára, amely az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Kádár János pártfőtitkárnak állt személyes rendelkezésére. A gyűjtemény összetétele változatos: Eizenstein és Truffaut munkái mellett részét képezi a 9 és 1/2 hét is.

A Mokép-Pannónia Kft. csütörtöki közlése szerint az úgynevezett „Kádár-filmarchívum" darabjai között olyan filmtörténeti jelentőségű szovjet alkotások is találhatók, mint Szergej Eizenstein vagy Grigorij Csuhraj művei, ám a nagy többség amerikai vagy nyugat-európai gyártású.

A majd 6000 tekercsből álló privát filmgyűjtemény adatainak feldolgozása jelenleg is folyik.

„Úgy tudjuk, hogy a pártállami elit és különösen Kádár János pártfőtitkár szórakoztatását szolgálták a filmek, amelyeket privát vetítéseken tekintettek meg" – válaszolta a Mokép sajtóosztálya az MTI kérdésére, hangsúlyozva azonban: értesüléseik szóbeli beszámolókon alapulnak.

Az évek során fokozatosan felhalmozódó tekercsek korábban nem voltak nyilvántartva; funkciójuk csak mostanra vált világossá.

A héten megtalált kópiák nemcsak filmtörténeti, hanem történelmi jelentőséggel is bírnak, ezért elképzelhető, hogy a Mokép történész szakértőket is felkér a katalogizáláshoz – árulta el a vállalat sajtóosztálya.

Mivel az anyag feldolgozása, állapotfelmérése jelenleg is tart, arra a kérdésre nem tudtak választ adni, tartalmaz-e az anyag filmtörténeti ritkaságokat, de a feltételezések szerint több ilyen alkotás is lehet az archívumban.

„Széles érdeklődést" mutat a lista: Robert Clouse A sárkány közbelép című Bruce Lee-filmjétől Francois Truffaut Négyszáz csapás című alkotásán át David Lynch Elefántemberéig szinte minden műfaj képviselteti magát – közölte a Mokép.

Mint kiemelték: az impozáns kollekcióban feltűnő, hogy az MSZMP vezetői mekkora hangsúlyt fektettek a nyugati alkotásokra, így kíváncsiak voltak például a Rocky Horror Picture Show-ra, a 9 és 1/2 hétre vagy az Életben maradni című John Travolta-mozira is.

A nyugati filmek által dominált gyűjteményből szép számban kerültek elő szovjet és kelet-európai alkotások, magyar filmekből azonban nem sok.

A Mokép jelenleg a megtalált kópiák feldolgozását, adataik rögzítését végzi. „Később döntünk a sorsukról, nemzeti intézményként azonban fontos feladatunk, hogy az értékes alkotások megmaradjanak az utókornak. Terveink között szerepel, hogy egy filmfesztivált rendezünk a magyar közönség által nem, vagy nagyon régen látott kuriózumokból" - tájékoztatta a Mokép az MTI-t.



Kapcsolódó