Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Veszélyben az art mozik működése

A finanszírozás elmaradása miatt veszélybe került az art mozik működése – hangzott el a Mozisok Országos Szövetségének (MOSZ) tanácskozásán Egerben.

A kicsi, egy-három termes, művész-, illetve európai filmeket is játszó filmszínházak a Magyar Mozgókép Közalapítvány anyagi helyzetének megrendülése miatt már az elmúlt évben sem kapták meg a második fél évre járó állami támogatást – mondta Kiss Lajos, a MOSZ vidéki tagozatának elnöke. Hozzátette: a magyar filmipar finanszírozásának átalakulása közepette pedig egyelőre nem körvonalazódik semmilyen új támogatási rendszer.

Ráadásul a digitális átállás is a küszöbön áll, vagyis bármikor bekövetkezhet, hogy a forgalmazók a 35 milliméteres celluloid kópia helyett csupán digitális formában juttatják el a filmeket a moziüzemeltetőkhöz. Az átállás komoly anyagi ráfordítást igényel, a technikai átalakítás mozitermenként csaknem 20 millió forintba kerül – jegyezte meg Kiss Lajos.

Felidézte, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium korábban 100 millió forintnyi pályázati forrást helyezett kilátásba a digitális átállás támogatására, a pályázatot azonban a mai napig nem hirdették meg.

Miközben a 70-es, 80-as években hozzávetőleg 3500 kis mozi működött országszerte, ma már mindössze 150 art mozit tartanak nyilván. Ezek működése került végveszélybe amiatt, hogy az elmúlt év második felében nem jutottak hozzá a filmtörvény szerint nekik járó állami támogatáshoz, ami országos szinten 400-500 millió forintos kiesést jelent a szektornak. Márpedig az európai alkotások nagy része és a művészfilmek piaci alapon nem forgalmazhatóak.

A tagozatvezető további problémának nevezte, hogy Magyarországot a szerzői jogok megsértése miatt idén nyáron szankcionálta az egyik nagy hollywoodi filmstúdió, bebizonyosodott ugyanis, hogy magyar mozikban készült felvételek kerültek fel illegális letöltő oldalakra. Ezért Magyarországon csak késleltetve, a világpremier után láthat számos filmet a közönség. Ebben a helyzetben azt kérik a törvényalkotóktól, hogy szigorúbb szabályozást fogadjanak el a szerzői jogok megsértőinek büntetésére.

A konferencián a meghirdetett program szerint részt vett volna Andrew G. Vajna filmszakmai kormánybiztos is, ám a szervezők tájékoztatása szerint az utolsó pillanatban lemondta részvételét.

Kapcsolódó hírek

Megmaradhatnak az art mozik

Megmaradhatnak az art mozik

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön 70 millió forintot szavazott meg a budapesti art moziknak, mely döntés lehetővé tette, hogy ne szűnjön meg ez az Európában is egyedülálló kulturális hálózat. (EST.hu)

1 éve

Címkék

kárpát-medence, artmozi, mozi, hír, film

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea