Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Ingyenes művészeti táborok a miskolci vasgyárban

Ingyenes színházi, filmes, helytörténeti, zenei és írótáborokat szerveznek Miskolcon. A volt vasgyár területen tartják a programokat helyi fiatalok részvételével, július utolsó és augusztus első hetében.

Élet költözik egy halott gyárba: július végén egyszerre több, a kortárs művészet megértését és az alkotókedv felkeltését célzó tábort tartanak a volt vasgyárban, középiskolás fiatalok részvételével – közölte Kishonthy Zsolt, a programsorozat egyik vezetője.

A Tudásgyár projektnek több célja van: egyrészt, hogy a miskolci fiatalok megismerkedjenek az egyes művészeti ágakkal, illetve, hogy a mai kortárs művészeti élet meghatározó alakjaival találkozhassanak, beszélgethessenek. A vendégek között feLugossy László képzőművész, Balázs Zoltán színházi rendező, M. Tóth Géza animációs rendező, valamint Dyga Zsombor, Pálfi György, Török Ferenc és Groó Diána filmrendező is megtalálható.

A Tabu-táborban például a mai hazai független színjátszás meghatározó csoportja, a Maladype közreműködésével előadás születik; harminc diák a tabuk témáját feldolgozva vesz részt színházi foglalkozásokon, próbákon. A közös munkából születő produkciót augusztus 4-én láthatja a közönség, a Factory Fesztiválon.

A színházi tábor mellett jelenleg is zajlik a MŰÚT Írótábor és a Vasgyár-helytörténeti tábor, kedden indul a Filmgyár elnevezésű program, pénteken pedig A zene legyen veled nevet viselő zenei tábor.

A Szépmesterségek Alapítvány és a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub közös pályázata csaknem 70 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) kiírásán. A pénzből megvalósuló projekten a két pályázó a kortárs művészetek több területén nyújt ingyenes képzési lehetőséget jellemzően középiskolás fiatalok és részben egyetemisták számára.

A képzéseken összesen több mint ötszáz fiatal vesz részt rendszeresen 17 hónapon át, több mint 400 foglalkozáson. A szakkörök, műhelyek, táborok, rendezvények nagyrészt a volt vasgyár területén zajlanak.

Kapcsolódó hírek

Öntudatos fekete nőkkel nyit a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Öntudatos fekete nőkkel nyit a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A Jameson CineFest nyitófilmje A segítség (The Help) című film lesz. A Jessica Chastain, Bryce Dallas Howard, Viola Davis és Emma Stone főszereplésével készült film Amerikában, a hatvanas évek fekete polgárjogi mozgalmainak hajnalán játszódik.

10 hónapja

Címkék

kárpát-medence, miskolc, tudásgyár, tábor, hír, film

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea