Megalakult a filmtámogatási pályázatokat elbíráló bizottság


A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz.

A döntőbizottságban Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, nemzetközi produceri és filmforgalmazási tapasztalattal rendelkező producer, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Miskolczi Péter producer, valamint Kovács András Bálint, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Filmtudomány Tanszék vezetője kapott helyet.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a bizottság „kizárólag szakmai szempontok szerint" fogja meghozni döntéseit, és minden pályázó egyenlő eséllyel indul a filmalap támogatásáért. Az egyik legfontosabb szempont az lesz, hogy „egy adott produkció esetében az alkotói erő és a pénzügyi megvalósíthatóság találkozzon, a fesztivál- és közönségsiker érdekében".

A pályáztatás várhatóan még augusztusban elindulhat, és a filmalap ígérete szerint az „folyamatos és átlátható lesz". Összeférhetetlenség felmerülése esetén, tehát „ha bármelyik döntőbizottsági tag bármilyen szakmai minőségben részt vesz egy pályázó produkcióban, annak a vonatkozó pályázat elbírálásában nincs szavazati joga, ilyenkor egy később felkérendő hatodik személy dönthet helyette" – fogalmazott a közlemény.

(MTI)



Kapcsolódó