Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// kárpát-medence

Kiosztották a 7. BuSho rövidfilmfesztivál díjait

Egy spanyol alkotás, Kote Camacho La Gran Carrera (A nagy verseny) című filmje kapta az idei BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivál fődíját, az Arany Bushót a hétvégén – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

A mustrára idén 962 filmet neveztek, ebből 93 szerepelt a versenyprogramban, amelynek alkotásait egy nemzetközi zsűri szemlézte.

Ez utóbbiban Djinn Carrénard francia filmrendező, Riina Mikkonen, a Tamperei fesztivál munkatársa, Miomir Rajcevic, a belgrádi Ifjúsági Média Központ igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező és Wolfgang Leis marketing szakember kapott helyet.

Kote Camacho alkotása, amely versenyben van a legjobb rövidfilmnek járó 2011-es Európai Filmdíjért is, az indoklás szerint „az emberi természet eredeti módon való ábrázolásáért" kapta meg a BuSho fődíját.

A második díjat, az Ezüst Bushót „a szolidaritás valósághű és érzelemdús, ugyanakkor kiegyensúlyozott ábrázolásáért" Anca Miruna Lăzărescu filmje, – az Európai Filmdíjra szintén jelölt – Apele tac (Csendes folyó), a Bronz Bushót „egy metaforikus világ koherens megjelenítéséért" Guilhad Emílio Schenker Lavan (Fehér) című filmje kapta.

A legjobb animáció díját Bertóti Attila Ariadné fonala című filmje kapta, a legjobb kísérleti filmnek Illés István Track32 című mozgóképe bizonyult. Az utolsó kép című filmért Dési András György és Móray Gábor kapta a legjobb forgatókönyvnek, filmötletnek járó elismerést.

A legjobb operatőrnek járó díjat Hartung Dávid vehette át, aki Kárpáti György Mór Erdő című filmjét fényképezte.

A legjobb vígjátéknak járó elismerést Francois Paquay kapta a Le con (Az idióta) című alkotásáért. A legjobb válogatás kategóriában a spanyol Freak filmügynökség vehette át a díjat, a legjobb alakításért járó elismerést Ruth Armas és Fran Rodríguez Castillo kapta Roberto Perez Toledo Los Gritones (A kiáltozók) című produkciójában nyújtott teljesítményéért.

Az országos diákzsűri különdíját Zomborácz Virág Valami kék című filmje kapta, míg a diákok animációs különdíját Erik Rosenlund Sudd (Elfogyott a radír) című alkotása érdemelte ki. A diákzsűri a fődíjat a Los Gritones című filmnek ítélte oda. A díjátadót szeptember 3-án este a Vörösmarty moziban tartották.

Kapcsolódó hírek

ÉletREklám 2012-ben is

ÉletREklám 2012-ben is

A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál újra meghirdeti életREklám felhívását. A magyarországi lebonyolítást immár évek óta a BuSho (Budapest Short Film Festival) fesztivált is szervező Gombolyag Alapítvány vállalta.

5 hónapja

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea