/ / /

Kálomista Gábor marad a producerek szövetségének elnöke

Hír

A Magyar Producerek Szövetségének (MPSZ) elnöksége és közgyűlése kedden elnöki tevékenységének ideiglenes folytatására kérte fel az augusztusban leköszönt Kálomista Gábort, amelyet a szövetséget eddig vezető producer elfogadott.

Keddi ülésén az elnökség úgy határozott, hogy felkéri Kálomista Gábort, továbbra is töltse be az elnöki tisztséget, amíg egy jelölőbizottság nem tesz javaslatot az új elnök személyére – közölte az MTI megkeresésére kedden az MPSZ alelnöke.

Kálomista Gábor

Mikulás Ferenc beszámolója szerint az elnökség javaslatát az MPSZ keddi közgyűlése is elfogadta, Kálomista Gábor pedig igent mondott a felkérésre.

A jelölőbizottság várhatóan november elejére tesz javaslatot az új elnök személyére – fűzte hozzá a szervezet alelnöke.

Kálomista Gábor augusztus közepén jelentette be: távozik az MPSZ elnöki székéből. A szövetséget hat éve vezető producer döntését azzal indokolta, hogy új feladatokat kíván keresni, egyben hangsúlyozta: a tisztségről való lemondása mögött nem áll konfliktus.

Az MPSZ 2002-ben alakult a magyar producerek érdekvédelme és érdekképviselete céljából. A szervezet jelentős szerepet vállalt a 2004-ben megszületett filmtörvény létrehozásában; célkitűzései közé tartozik többek közt a magyar producerek érdekképviselete Magyarországon és külföldön, valamint külföldi produceri szövetségekkel való kapcsolatok megteremtése és ápolása.