Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// európa

Három magyar filmterv a Les Arcs Európai Filmfesztiválon

Három magyar filmrendező terve is meghívást kapott a hétvégén kezdődött Les Arcs Európai Filmfesztiválra, amelynek idei díszvendége Olaszország. (MTI)

A francia Alpok 2000 méter magasan fekvő síparadicsomában december 17-ig tart a kizárólag európai filmeknek szentelt szemle. A három évvel ezelőtt indult kezdeményezés alapvető célja a szakma mellett a nagyközönségnek is bemutatni a független európai filmek sokszínűségét és az új tehetségeket: a 60 meghívott európai szerzői nagyjátékfilm közül hatot itt láthat először a közönség. A hivatalos versenyprogramban 12 európai – francia, belga, német, spanyol, holland, brit, norvég, olasz, lengyel és orosz – alkotás versenyez a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjért, amelyet péntek este adnak át.

Az első fesztiválnak Magyarország volt a díszvendége: 2009-ben 12 magyar kortárs filmet és azok alkotóit is megismerhette a közönség, a versenyprogram zsűrijének elnöke pedig Szabó István filmrendező volt. Tavaly Dániát állították középpontba a szervezők, idén pedig Olaszországra esett a választás, a zsűri elnöke Michele Placido színész-rendező, aki Magyarországon A Polip című tévésorozat főszereplőjeként vált népszerűvé.

A filmbemutatók mellett – amelyekre 10 000 nézőt várnak a szervezők – a fesztivál jelentős szakmai programokat kínál mintegy 300 meghívott producer, forgalmazó és a filmtervekkel érkező rendező számára.

A koprodukciós fórumon több száz európai filmterv közül összesen 22 projektet mutatnak be Les Arcs-ban az érdeklődő producereknek, köztük egy magyar munkát: Nemes Gyula Zero című tervét, amely korábban már négy jelentős filmvásáron is bemutatkozott. Az Egyetleneim című diplomafilmjével 2006-ban a velencei filmfesztiválra meghívást kapott rendező német–cseh–magyar koprodukcióban tervezi elkészíteni következő filmjét, de francia partnerekre is számít.

Les Arcs-ban – mint a rendező az MTI-nek elmondta – további országokból is jelentkeztek forgalmazók, producerek, alapítványok, amelyeknek nagyon megtetszett a nemzetközi témájú filmterv. A költségvetés a rendező elmondása szerint nagyjából már összeállt, miután a cseh filmalap 60 millió forintnak megfelelő összeggel támogatja a projektet, valamint Németországból is érkezett jelentős ígéret, amelynek viszont feltétele a magyar támogatás. A Playtime Kft. által 100 millió forintra beadott pályázatról azonban egyelőre nem született döntés – mondta a rendező.

A Zero története a méhek – az egész emberiségre nézve súlyos természeti katasztrófával fenyegető – kihalásának vígjátékszerű feldolgozása. A főszereplő egy méhész, aki anarchista terroristaként harcol a méheket károsító fogyasztói társadalom ellen. „Ezen keresztül a világ jelenlegi helyzetének, a környezetszennyezésnek és a szociális állapotoknak a leírása a film" – hangsúlyozta az MTI-nek a rendező, aki saját bevallása szerint műfajteremtő alkotást szeretne létrehozni. Mégpedig egy olyan újfajta, dokumentarista eszközökkel dolgozó, több nyelven beszélő burleszket, amelynek 90 percét a nézők végignevetik, de a végén elgondolkodnak a látottakon.

A Work in Progress elnevezésű programba Hajdu Szabolcs amerikai–magyar korprodukcióban készülő A játékos című filmjével érkezett, amelyet Dosztojevszkij azonos című regényéből Las Vegasban forgat. A szekcióba meghívott hat filmes között van Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező is, aki szlovák–magyar koprodukcióban dolgozik Köszönöm, jól (Dakujem, dobre) című nagyjátékfilmjén, amelyben egyebek mellett Mundruczó Kornél és Tarr Béla A londoni férfi című filmjének főszerepét alakító Miroslav Krobot is játszik.

Kapcsolódó hírek

Indul a Finale!

Indul a Finale!

Új magyar rövidfilm debütál az október 7-én kezdődő varsói filmfesztivál versenyprogramjában. Az A-kategóriás filmfesztiválhoz kapcsolódó CentEast-en Hajdu Szabolcs készülőben lévő új filmjét ismerhetik meg a szakmabeliek.

8 hónapja

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea