Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// nagyvilág

A Pentagon és a CIA vizsgálja, hogy titkos adatokhoz jutott-e a bin Laden-film rendezője

A Pentagon és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy valóban titkos adatokhoz jutott-e Oszama bin Laden megölésével kapcsolatban Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező, aki az al-Kaida terrorszervezet néhai vezére utáni hajszáról készít filmet – közölte csütörtökön Peter King, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke.

King tájékoztatása szerint a nyomozást az ő kérésére és annak nyomán indították el tavaly ősszel, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az Obama-kormányzat betekintést biztosított Bigelownak és a film gyártójának, a Sony Picturesnek a terroristavezér tavalyi, Pakisztánban történt likvidálásának részleteibe.

Peter King bizottsági elnök elégedettségét fejezte ki a vizsgálatok megindításával kapcsolatban. A republikánus politikus hangsúlyozta, hogy a bin Ladent megsemmisítő kommandós akcióról olyan információk szivárogtak ki, amelyek pakisztániak letartóztatásához vezettek, és veszélybe sodorták az akcióban részt vevő kommandósok és családtagjaik életét.

Bigelow, aki 2010-ben A bombák földjén című alkotásával nyerte el az Oscart, még a tavaly májusi kommandós akció előtt fogott bele a 2001. szeptember 11-i merényletsorozatot irányító terrorista vezérről szóló filmjének előkészítésébe. A lapokban tavaly augusztusban megszellőztetett vádak szerint a Pentagon titkos adatokkal látta el a rendezőnőt Amerika egyes számú közellenségének megöléséről.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője augusztusban cáfolta a vádakat, és „nevetségesnek" nevezte, hogy a filmeseknek nyújtott segítségben politikai motiváció is szerepet játszott volna. Mint leszögezte: az elnököt érintő cikkeken, könyveken, dokumentumokon, illetve filmeken dolgozók gyakran kérnek tájékoztatást az adminisztrációtól, és a Fehér Ház igyekszik a legjobb tudása szerint segíteni abban, hogy minden tény helyes legyen.

Kathryn Bigelow akkor közleményben hangsúlyozta, hogy filmjéből kiderül majd: a bin Laden elleni misszió sikerében nagy szerepe volt a korábbi kormányok munkájának is. „Ez amerikai diadal volt, hősies és pártoktól mentes. Semmi alapja annak a feltételezésnek, hogy a filmünk másként mutatná be ezt a rendkívüli győzelmet" – fogalmazott a rendező.

A film a tervek szerint októberben kerül az amerikai mozikba, vagyis alig egy hónappal az elnökválasztás előtt. (MTI)

Kapcsolódó hírek

Kathryn Bigelow Bin Ladenről forgat filmet

Kathryn Bigelow Bin Ladenről forgat filmet

Izgalmas időzítés: már korábban megszerezte egy Kill Bin Laden című könyv megfilmesítésének jogait Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendező, aki A bombák földjén című iraki katonai drámájával keltett nagy figyelmet. (prae)

1 éve

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea