Negyedszer szervez nemzetközi dokumentumfilm-fesztivált az ELTE


16 magyarországi premier, köztük 2 magyar dokumentumfilm ősbemutatója szerepel a 24 film között, amelyet március 2–4. között mutatnak be a budapesti Toldi Moziban. Az ELTE Társadalomtudományi Kar Ha érteni akarod a világot... címmel idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválján a társadalmi érzékenységgel bíró filmeké a főszerep.

A seregszemlét péntek este (március 2.) a Waste Land című brazil–brit film nyitja, amely Vik Muniz, ma az USA-ban élő brazil művész egyedülálló projektjét követi 3 éven át, eközben bemutatja, hogyan formálta át a világ legnagyobb szeméttelepén élők és dolgozók életét.

A szombati napra (március 3.) válogatott filmek a nyugati társadalmakban élők választási lehetőségeinek komplexitásába nyújtanak betekintést, nem egy közülük a középkorúakat érintő válság, a midlife-crisis témakörét dolgozva fel (Gunnar Goes Comfortable, Men Who Swim). A gender-kérdéseket kutató, hol tragikus, hol tanulságos női sorsokat bemutató filmek (Girl Model, Inside Lara Roxx, The Mother) éppúgy helyet kaptak a programban, mint a fiatalok problémáiról közelképet festő egyszerre humoros és keserű reality-mozik (Dragonslayer, All We Ever Wanted).

Vasárnap (március 4.) a nagyteremben leginkább olyan alkotások kerülnek terítékre, amelyek rendre fajsúlyos kérdéseket fogalmaznak meg a fogyasztói társadalmakban élők felelősségével kapcsolatban, legyen szó a technológiai ipar és az afrikai polgárháborúk kapcsolatáról (Blood in the Mobile), az ökoterrorizmus erkölcsi dilemmáiról (If a Tree Falls), vagy Kína gazdasági növekedésének a hagyományos társadalomra gyakorolt hatásáról (Last Train Home). A kisterem vasárnap a magyar filmeké: 6 friss magyar alkotás mutatkozik be, köztük Lakos Nóra (Magyar Bajusz) és Somogyvári Gergely (Riksa láz) filmjét itt láthatja először a nagyközönség.

A filmprogramokat panelbeszélgetések, a hazai filmek esetében rendezői bemutatkozók, esténként pedig zenés programok kísérik (Dresch Quartet, Haunebu, Pozvakowski, Infragandhi, Past Perfect & Gumipop).

A fesztivál minden programja ingyenes.

A fesztivál műsora letölthető innen.



Kapcsolódó