Rómába szerződött a velencei fesztivál egykori igazgatója Rómába szerződött a velencei fesztivál egykori igazgatója

Rómába szerződött a velencei fesztivál egykori igazgatója

Az idén először Marco Müller irányítása alatt zajló Római Nemzetközi Filmfesztivált november 9–17-ére halasztották.

Későbbre csúsztatták a 7. évébe lépő római filmmustrát, a tegnap közzétett új dátum pedig heves ellenkezést váltott ki más olasz fesztiválok vezetőiből, mivel a november elejei időpont ütközik a már betervezett rendezvényekkel – idézi a hollywoodreporter.com-ot az MTI.

A rómaiak azzal indokolták a döntést, hogy így fesztiváljuk erősebb programmal futhat a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és a februári Berlinale között.

Marco Müller, aki korábban 8 évig a Velencei Filmfesztivált igazgatta, egyelőre 3 évre szerződött Rómába évi 120 000 eurós fizetésért. A The Hollywood Reporter szerint azonban a szerződéséről folyó tárgyalások még nem zárultak le, „technikai” részletekben még folyik az egyeztetés.

A héten elfogadták a római fesztivál költségvetését is: a mustra várhatóan 11 millió euróból gazdálkodik, ami kevesebb, mint a korábbi évek büdzséje, de nagyjából megegyezik a velencei fesztiváléval – írta a THR.com.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat