Karlovy Varyban bemutatták a Bathory című filmet


A „minden idők legdrágább közép-európai filmje" minősítést érdemelte ki a filmkritikusoktól a Bathory című cseh–szlovák–magyar–brit koprodukcióban készült alkotás, amelynek ősbemutatója szombaton este volt Karlovy Varyban.

A nyugat-csehországi fürdővárosban péntek óta zajló 43. nemzetközi mozgókép szemle egyik legnagyobb érdeklődéssel várt filmjét Juraj Jakubisko, Prágában élő szlovák rendező jegyzi. A premier alkalmával nyilvánosságra hozott adatok szerint a Báthory Erzsébet (1560–1614) magyar grófnő legendákkal átszőtt történetét feldolgozó mű mintegy 400 millió cseh koronába azaz mintegy négy milliárd forintba került. Az eredeti költségvetés 300 millió cseh koronával számolt.

A premier előtt Juraj Jakubiskot, „a kelet-európai Fellinit”, a világ filmművészetéhez való jelentős hozzájárulásáért Kristályglóbusszal tüntette ki a fesztivál rendezőbizottsága. „A Kristályglóbusz számomra nemcsak elismerés, de elsősorban kihívás, hogy folytassam a munkát” – jelentette ki Jakubisko a díj átvételekor.

„A filmben nem a véres grófnőt, hanem Báthory Erzsébetet, mint személyiséget kívántam bemutatni. Hogyan sikerült, azt a nézők fogják eldönteni” – mondta új filmjéről Jakubisko.

Báthory Erzsébet szerepét Anna Friel angol színésznő alakítja. Rajta kívül több ismert világsztár – például Franco Nero és Hans Matheson – is játszik a 140 perces történetben. Franco Nero II. Mátyás királyt alakítja. A film négy nyelvi változatban – angol, cseh, szlovák, magyar – készült, s a cseh mozikban egy hét múlva lesz látható. Operatőrként a film forgatásában Kende János is közreműködött.

Az idén hatvanéves Juraj Jakubisko eddigi legkiemelkedőbb filmje az Ezeréves méh, amely a Pichanda család két nemzedékének 1887 és 1917 közötti életútját feltárva kalandozik a történelemben. Hasonlóan, mint az Ezeréves méh esetében, a szabadság és a boldogság keresése áll a középpontjában következő, ugyancsak erősen a művészeti tudatban élő filmtablójának, az Ülök az ágon, és jól érzem magam címűnek is, amely a nyolcvanas évek egyik csehszlovák sikerfilmje volt.

További képek a Báthoryból

{album:677}



Kapcsolódó