Poncius Pilátusról készít filmet a Warner Bros. Poncius Pilátusról készít filmet a Warner Bros.

Poncius Pilátusról készít filmet a Warner Bros.

Noé, Mózes, Kain és Ábel már „készülődik” a mozikba Darren Aronofsky, Steven Spielberg és Will Smith éber felügyelete alatt. Most pedig újabb, kevésbé népszerű bibliai szereplőről, a Krisztust keresztre küldő római kormányzóról tervez filmet a Warner stúdió.

A forgatókönyvet a Terítéken a nőt (Woman on Top) is jegyző Vera Blasi írta. Nagy költségvetésű film készülődik – tudta meg a deadline.com. A forgatókönyv gyerekkorától mutatja be a római lovag érzékeny lelkű fiát, aki Júdea kormányzójává lesz, és elrendeli majd Jézus keresztre feszítését. A film Poncius Pilátusa szerencsétlen figura, aki egymással ellentétes vallási csoportok között vívódik, míg kénytelen nem lesz meghozni a végzetes döntést.

Vera Blasi elmondta a Deadline-nak, hogy közel egy évtizedet töltött el dokumentálódással, az eredmény, maga a forgatókönyv pedig 80%-ban fog tartalmazni valós tényeket, s csak mintegy 20%-a lesz a fantázia szüleménye.

A Deadline júliusban jelentette be, hogy bibliai témával akar rendezőként debütálni Will Smith: a The Redemption of Cain főszerepét is maga szeretné eljátszani. Darren Aronofsky Noéjának gyártási munkálatai már elkezdődtek – a bárka urát Russell Crowe alakítja –, Steven Spielberg és Ridley Scott pedig a Mózes-történetet tervezi vászonra vinni.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat