Lótartó cigányok és székely lelemény – milyen filmeket támogat a Médiatanács?


13 dokumentumfilmet támogat a Médiatanács. A Magyar Média Mecenatúra program keretében indított Ember Judit dokumentumfilm-pályázat első szakasza nyomán összesen 115 millió forintot osztanak ki.

A támogatott alkotások között szerepel Berec Zsolt Miklós, Szekeres Csaba és Nagy Viktor Oszkár filmje, valamint Dala István kuláküldözésről szóló sorozata is.

Berec Zsolt Mikós A lovak velünk maradnak, ugye? című dokumentumfilmje a szarvasi lótartó cigányokról szól, bemutatja a lótartással kapcsolatos szokásokat és azt is, hogy a 21. század információs társadalmában miként találhatja meg helyét egy évszázados hagyományaihoz és értékeihez ragaszkodó nemzetiség – ismertette a Médiatanács közleménye.

A megújuló erőforrások, a fenntartható fejlődés és a közösségi gazdálkodás kérdéseivel foglalkozik Szekeres Csaba Álmodtam egy világot című munkája. A dokumentumfilmben lelkes pázmándiak magyar hagyományokra épülő önellátó gazdálkodásáról kaphatnak képet a nézők.

A 2009-ben a Magyar Filmszemlén Gene Moskowitz-díjjal kitüntetett Nagy Viktor Oszkár a Székely lelemény című dokumentumfilmje elkészítéséhez kapott támogatást. A film egy templom építésének történetét idézi fel a székelyek lakta Csíkcsomortán, felelevenítve, hogy mennyi leleményre volt szükség ahhoz, hogy a terv ne bukjon meg a román Securitate és az állami bürokrácia ellenállásán.

Dala István az Elhallgatott történelem – ha a kulák mozdulna című filmsorozata a Rákosi-korszak kuláküldözését eleveníti fel. Az alkotásban a büntetést elszenvedők mellett a témát ismerő néprajzkutatók és történészek is megszólalnak majd.

Az elkészült dokumentumfilmeket elsőként a közszolgálati tévécsatornák fogják vetítetni.

Az Ember Judit dokumentumfilm-pályázat idei három fordulójában összesen 300 millió forintos keretösszegből támogatják a dokumentumfilmeseket. A pályázattal kapcsolatos információk a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap honlapján olvashatók.

(MTI)



Kapcsolódó