Idén is lesz Gyerekszem Filmfesztivál Idén is lesz Gyerekszem Filmfesztivál

Idén is lesz Gyerekszem Filmfesztivál

A Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a filmkészítő gyerekek magyarországi filmfesztiválját. A szervezők október 17-ig várják az ifjú alkotók filmjeit.

A korábbi Gyerekszem Filmfesztiválokra összesen 500 alkotás érkezett, melyek közül 140 munkát díjazott is a szakmai és a diákzsűri. Minden évben elismert filmes szakember irányítja a szakmai értékelést, így az első évben Enyedi Ildikó, majd Bollók Csaba, 2011-ben pedig Tóth Tamás volt a zsűri elnöke.

December 7-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezendő IV. Gyerekszem Filmfesztiválon a vetítések mellett filmes szakmai fórumok és szakmai konferencia is színesítik a fesztivál programját. A fesztiválon bemutatkoznak a budapesti és vidéki gyermekotthonokban és iskolákban működő Gyerekszem filmszakkörök is. Ebben az évben a rendezvény arca és házigazdája Till Attila lesz.

A nevezés és a filmek beküldésének határideje október 17. A jelentkezést online a www.gyerekszemfilmfesztival.hu oldalon várják.

A Gyerekszem Filmfesztiválra 4 és 19 év közötti gyerekek jelentkezhetnek három életkorcsoportban. A szervezők max. 15 perces alkotásokat várnak, rövidfilm, animációs film, dokumentumfilm vagy egyéb (zenés videoklip, kísérleti film stb.) kategóriában.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat