/ / /

Filmarcok: Dimény Áron

Hír

Harmadszor szervezi meg a Filmarcokat a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A vendég ezúttal Dimény Áron, a társulat és megannyi film színésze.

A Filmarcok sorozat új szemszögből mutatja be a közönségnek a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeit: olyan filmeket vetítenek, amelyekben a társulat tagjai is szerepelnek, a vetítéseket pedig közönségtalálkozó követi. A sorozat eddigi vendégei Hatházi András és Lakatos Róbert voltak.

A sorozat harmadik rendezvényének vendége Dimény Áron, aki mára már jelentős filmes múlttal rendelkezik. A vászonról a legtöbben valószínűleg Koltai Lajos Sorstalanság című filmjéből ismerik: a 2004-ben bemutatott film Kertész Imre Nobel-díjas regényén alapul, Dimény Áron a főszereplő Köves Gyuri (Nagy Marcell) fogolytársát, Citrom Bandit játssza. Dimény legutóbb Silviu Purcărete Valahol Palilulában (Undeva la Palilula) című filmjének főszerepét játszotta, de szerepelt a Mansfeld (rendező: Szilágyi Andor), az Europolis (rendező: Corneliu Gheorghiţă), valamint A vizsga (rendező: Bergendy Péter) című filmekben is, amelyekből részleteket vetítenek majd.

Filmarcok: Dimény Áron

A harmadik Filmarcok holnapután, március 21-én este nyolctól lesz a színház Stúdiótermében. A vetítést nyitott beszélgetés kíséri, az est házigazdája Visky András.

(huntheater.ro)