Lengyel filmnapokat szerveznek Váradon


Április 5–7. között harmadszor szerveznek Nagyváradon Lengyel Filmnapokat. Idén a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme ad otthont a rendezvénynek. A szervezők a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Metrion Egyesület, valamint a Bukaresti Lengyel Kulturális Intézet. Az egész napra érvényes belépő ára 5 lej.

A rendezvény programja:

Április 5.

18.00 Csatorna (r. Andrzej Wajda, 1956, 91 perc)
1944-ben vagyunk, a varsói felkelés leverése idején. Már csak egymástól elszigetelt, kisebb alakulatok tartják magukat. Az egyik közöttük Zadra parancsnok 43 fős egysége. A központból azt az utasítást kapják, hogy hajnalban ereszkedjenek le a szennyvízelvezető csatornába, és azon keresztül érkezhetnek el a belvárosba, a parancsnoki egységhez. De milyen hatással lesz az emberekre, magatartásukra, kapcsolataikra a pokol bugyrának is beillő csatorna? Ahogy Zadra emberei leereszkednek a csatornába, minden könyörtelen következetességgel fordul az ellentétébe...

20.00 Sötétségben (r. Agnieszka Holland, 2011, 145 perc)
A 2011-ben forgatott háborús dráma lengyel–német–kanadai koprodukcióban készült Robert Marshall Lwów csatornáiban című regénye alapján. A film elkészítéséhez felhasználták Krystyna Chiger visszaemlékezéseit. A filmet Oskar díjra jelölték, amit 2012. január 24-én el is nyert. A filmet, mely elmeséli Chiger család és más zsidők történetét, akik a háborús években Lwów csatornáiban találtak menedéket, Marek Edelmannak dedikálták.

Április 6.

18.00 Kopók (r. Władysław Pasikowski, 1992, 105 perc)
A film konzekvensen alkalmazza a hollywoodi akciófilm kliséit, de az alaphelyzeteket az aktuális lengyel politikai és társadalmi problémák szolgáltatják. Igaz, ezeket csak felszínesen érinti a rendező. A lengyel III/III-as ügyosztály feloszlatását mutatja be, akciósítva: a titkos akták megsemmisítését, a volt alkalmazottak kiterjedt kapcsolatait a maffiával és egyéb kém- és kábítószeres szervezetekkel.

20.00 A vakond (r. Rafael Lewandowski, 2010, 108 perc)
Vannak olyanok, akik nem menekülhetnek a múlt titkaival való szembenézéstől. Ilyenkor kiderül, hogy saját családunk igaz történetének feltárása oly mértékig szülhet feszültséget és bizonytalanságot, hogy az apai tekintélyt is alááshatja, szétrombolhatja az apa és fia között meglévő köteléket… A film azáltal, hogy a fenti nézőpontot választja, nem csupán az átvilágítás egy újabb filmes kommentárját adja, hanem azt elemzi, miként alakulnak egy család férfi tagjainak viszonyai kritikus időszakban.
Amióta Paweł és apja, Zygmunt közös vállalkozásba fogott, a család egyre optimistábban tekint a jövőbe. A jómódról szőtt álmokat azonban váratlanul keresztülhúzza egy Zygmunt jó hírnevét sértő újságcikk. Pawełtől sorra fordulnak el munkatársai, és Ewával kötött házassága is komoly válságba kerül. Paweł megtesz mindent, hogy feltárja az igazságot, és apja nevét megtisztítsa a vádaktól. A múltat kutatva eljut egy talányos férfihoz, aki egy ideje mintha titokban saját kezűleg irányítaná Paweł és Zygmunt sorsát. A Pawełt nyugtalanító kérdésekre adandó válaszokért cserébe az illető megdöbbentő javaslattal áll elő…

Április 7.

18.00 Törvény és ököl (r. Jerzy Hoffman, Edward Skórzewski, 1964, 93 perc)

20.00 Róża (r. Wojciech Smarzowski, 2011, 94 perc)
A történelem gyakran juttatja eszünkbe, hogy nem kizárólag dátumokból, csatákból, hősökből tevődik össze… Eszünkbe juttatja, hogy egyszerű emberek alakítják, akik a háború előtt normális életet éltek, és ugyanezt szeretnék a háború befejezése után is. De hát hogyan lehet az életet újrakezdeni a II. világháború után? Hogyan viszonyuljon az ember a politikai helyzethez, hogyan próbáljon utat keresni a másik emberhez? Ez a film nem az emelkedett, mitikus értelemben vett hősiességről, bátorságról szól. Ez az intim film arról szól, hogy az ember elsősorban is szeretni akar – de nem csupán a hazáját, és harcolni akar – de nem csupán a haza nevében, hanem egyszerűen csak a másik emberért.
1945 nyara. Tadeusz, a Honi Hadsereg egykori katonája, akitől a háború mindent elvett, Mazúria vidékén vándorol. Eljut egy német katona özvegye által lakott nagy gazdaságba. Rózsa, az özvegy hűvösen fogadja Tadeuszt, de megengedi neki, hogy ott éjszakázzon. Tadeusz a vendéglátást házkörüli munkával hálálja meg. Rózsának, bár nem ismeri be, elsősorban arra van szüksége, hogy valaki megvédje őt a gazdaságát fosztogató tolvajoktól. Tadeusz fokozatosan megismeri az asszony magányának okait… A háború pusztította tájon, ahol a remény propagandafogássá vált, a két, egymástól oly távol eső világból származó ember között szerelem – lehetetlen szerelem? – szövődik.

image_print


Kapcsolódó