Schwarzenegger a Terminator 4.-ben?


Amióta készül a Terminátor sorozat negyedik része (mely a készítők szándéka szerint egyben egy új trilógia kezdetét is jelentené), az egyik legfontosabb és legtöbbször felmerült kérdés, hogy vajon felbukkan-e benne Arnold Schwarzenegger.

A színész legutóbbi filmes főszerepét A gépek lázadásában játszotta 2003-ban (a szerepért 30 millió dollárt kapott), ám miután Kalifornia kormányzójává választották, visszavonult a filmezéstől. A Terminator 4 megvalósulásával kapcsolatos első hírek felröppenése óta folyamatosan rebesgetik, illetve tagadják Arnold Schwarzenegger megjelenését a produkcióban.

Az odeon.hu nemrég a Latino Review bizakodó híradását közölte. Hivatkozásuk alapja egy forgatáson elcsípett fénykép, illetve egy rövid videó, melyből messzemenő következtetések is levonhatók – ahogy persze a képek semmi többet nem kell hogy jelentsenek, mint ami látható: Christian Bale, az új film főszereplője és Schwarzenegger – feleségeik oldalán – kedélyesen beszélget egymással a felvételek helyszínén. A reménykedők számára ez egyenértékű beismerése annak, hogy Arnie cameózik a filmben, vagy esetleg a hangját adja hozzá, míg a site egyik informátora szerint itt sokkal többről is szó van: a T-800-ast alakító Roland Kickinger testére számítógépes trükkel „illesztik" Schwarzenegger fejét, és a kiborg mondatait is az ő hangján fogjuk hallani. Hivatalos megerősítés egyelőre nincs, és elképzelhető, hogy egy ideig még várnunk kell az igazságra.



Kapcsolódó