/ / /

Fekete szén, vékony jég, A nagy füzet, Sacro GRA – mit láthatunk idén a TIFF-en?

Hír

Berlin, Velence, Karlovy Vary, Szarajevó, San Sebastian és Tokyo nemzetközi filmfesztiváljainak nagydíjasai közül hatot biztos vetítenek a 13. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon.

Fekete szén, vékony jég, A nagy füzet, Sacro GRA – mit láthatunk idén a TIFF-en?

Több száz filmet, koncerteket, kiállításokat, szakmai kerekasztal beszélgetéseket és találkozókat ígérnek idén is a május 30. és június 6. között Kolozsváron és Szebenben megszervezendő, legnagyobb romániai filmfesztivál munkatársai. Ma délelőtti közleményükben a Szupernóva szekció hat filmjéről rántották le a leplet. Köztük van Szász János világháborús drámája, A nagy füzet, amely Magyarország legutóbbi Oscar-jelöltje volt. Kritikánk itt.

A fesztivál művészeti igazgatója, Mihai Chirilov által összeállított programban szerepel a nemrég véget ért Berlinale győztese, a Fekete szén, vékony jég (r. Diao Yinan) című, abszurd humorú, kínai film noir, valamint a tavalyi velencei fesztiválon Arany Oroszlánnal jutalmazott Sacro GRA című dokumentumfilm, az első ebben a műfajban, amely Velencében fődíjat nyert.

A Szarajevó Szívével kitüntetett grúz filmet is levetítik majd Kolozsváron: az elsőfilmes Nana Ekvtimishvili és Simon Gross rendezte In Bloom / Grzeli Nateli Dgeebi az 1992-es grúziai polgárháború idején játszódik. A két főszereplő tinédzserlányt alakító Lika Babluani és Mariam Bokeria színészi játékát is díjazták Szarajevóban.

A venezuelai Mariana Rondon Arany Kagylót nyert a San Sebastian-i fesztiválon Bad Hair / Pelo Malo című filmjével, amelyben egy egyedülálló anya alól fut ki a talaj, amikor kilencéves kisfián a homoszexualitás első jeleit véli felfedezni. A film szintén bekerült a fesztivál válogatásába.

Lukas Moodysson mondhatni örökös vendége a TIFF-nek. Miután néhány évvel ezelőtt személyesen is részt vett a fesztiválon, most új filmjét, a We Are the Best!-et vetíti a TIFF. A 80-as évek elején, Stokholmban játszódó vígjátékot egyébként a tokiói fesztivál díjazta.

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , hír, film