/ / /

Gyártási támogatást kap Till Attila és Bereczki Csaba következő filmje

Hír

A Magyar Nemzeti Filmalap legutóbbi döntése értelmében 285 millió forinttal támogatja Till Attila Tiszta szívvel című filmjének gyártását, mely egy kerekesszékes bérgyilkos banda története. Bereczki Csaba Soul Exodus című zenés dokumentumfilmjének gyártását 150 millió forinttal támogatják – közölte ma a filmalap.

Till Attila (Csicska, Pánik) második filmjének főszerepeiben Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonfutó bajnok, és az SZFE-n végzős Fekete Ádám lesz látható. A Tiszta szívvel alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő 20 éves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak.

A Laokoon Filmgroup gyártásában készülő film forgatókönyvét Till Attila írta, a forgatóköny fejlesztését és a gyártáselőkészítést a filmalap korábban már 14 millió forinttal támogatta. A Tiszta szívvel című film producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton lesz. A forgatás a tervek szerint nyár végén kezdődik, és a film leghamarabb 2015 tavaszán kerülhet a mozikba.

Soul Exodus címmel klezmer zenészekről forgat egészestés dokumentumfilmet augusztustól Bereczki Csaba (Életek éneke). A készülő film középpontjában a Brothers Nazaroff nevű hagyományos klezmer zenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. Az amerikai születésű zenészek mindegyike különös szálakkal kapcsolódik Magyarországhoz és Kelet-Európához, sorsuk a klezmer zene által alakult, és a zene útján találtak vissza a gyökereikhez. A Soul Exodus című film a Film Street gyártásában készül, producere Sándor Pál, a tervezett mozibemutató időpontja 2015 ősze.

Bereczki Csaba korábban a filmalap nemzetközi igazgatói posztját töltötte be. A Filmszakmai Döntőbizottság a Soul Exodus című filmtervet csak azzal a feltétellel támogatta, ha Bereczki Csaba munkaviszonya a filmalapnál megszűnik, a munkaviszony július 4-én megszűnt.

A filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága eddig összesen 35 egész estés filmalkotás gyártását támogatta, 23 film forgatása már befejeződött, és 11 filmet már láthattak a magyar mozinézők és a nemzetközi filmfesztiválok közönsége.