/ / /

Két magyar filmet díjaztak Szarajevóban a hétvégén

Hír

Kilenc magyar filmet vetítettek a hétvégén zárult szarajevói fesztiválon, kettő közülük – a Hajdu Eszter rendezte Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm és a Szőcs Petra rendezte A kivégzés című kisjátékfilm – összesen négy díjat szerzett meg.

Az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm elnyerte az Emberi Jogok Díjat, kategóriája zsűrijének a különdíját, valamint a közönségdíjat. A 2011 és 2013 között forgatott film a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság bírósági tárgyalásait dokumentálja.

A kivégzés című, magyar-román koprodukcióban készült, negyedórás filmdráma alkotói a kisjátékfilmes zsűri különdíjával térhettek haza. A történet középpontjában egy örökbefogadott testvérpár áll, akik újra meg újra eljátsszák a Ceauşescu házaspár kivégzését.

A bosnyák fővárosban gálavetítésen mutatták be a Cannes-ban díjazott Fehér istent (r. Mundruczó Kornél), a rövidfilmes versenyben pedig a Provincia is indult (r. Kárpáti György Mór). Ugyanígy az Ítélet Magyarországon című filmen kívül a dokumentumfilmes mezőnyben is versenyzett magyar alkotás: a Szerelempatak (r. Sós Ágnes), valamint a Besence Open (r. Kovács Kristóf). A Szarajevó Szíve nevű fődíjért versenyzett Császi Ádám Viharsarok című filmje, Váczi Péter Nyuszi és Őze pedig a gyermekfilmes válogatásban szerepelt.

A Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál játékfilmes zsűrijének az elnöke idén Tarr Béla volt – tiszteletére a szervezők műsorra tűzték a 2004-ben készült, ötperces  Prológust –, Tóth Orsi színésznő pedig a héttagú nemzetközi zsűri tagja volt.