/ / /

Hayao Miyazaki visszavonul

Hír

Az Oscar-díjas japán animációsfilm-rendező megerősítette a nyári híreszteléseket: Miyazaki az L. A. Timesnak adott rövid interjúban elmondta, hogy nem tervez több egészestés filmet készíteni, viszont éppen egy mangán dolgozik.

Nem csak ő, hanem az általa vezetett Ghibli Stúdió – többek közt a Chihiro szellemországban, a Laputa – Az égi palota és a Ponyo a tengeri szigeten gyártója – működése is leállt. „Jelenleg nem dolgozunk új filmen – mondta a Miyazaki. – Azt hiszem, nem fogunk több egészestés filmet csinálni, amiket a mozikban mutassanak be, bár nem ez volt az eredeti szándékom. Annyit tettem, hogy bejelentettem, vissza fogok vonulni, és nem csinálok több nagyfilmet.

A legendás japán rendező most sötéten látja a jövőt, a sajátját és a stúdióét egyaránt: szerinte a Ghibli jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy egy fiatal tehetség révén újjáéledhetne. „Ha egy alkotó kézirajz-animációt akar készíteni, nyilván lesz rá lehetősége. Viszont nehézséget jelenthetnek az anyagi vonatkozások. Úgy gondolom, a ceruza, papír és film korszaka a végéhez közeleg” – magyarázta a rendező.

Miyazaki jelenleg mangát rajzol 16. századi, állig felfegyverzett, egymás ellen harcoló szamurájokról.