Sikeres macskafogás Sikeres macskafogás

Sikeres macskafogás

Megvolt a harmadik fesztnap is, és talán mondani sem kell, hogy az úgynevezett retró nap mágnesként vonzotta az érdeklődőket. A kora délután a komolyabb hangvételű dokumentumfilmeké volt, míg az este a felhőtlen szórakozásé, Macskafogó-módra!

A tegnapi retró nap a Ternovszky Béla által rendezett, Macskafogó című animációval csúcsosodott ki, hiszen pontosan 22 év telt el az első rész elkészülése óta. Kevésbé számít retrónak, ám mindenképp kötelező megnéznivaló volt a klasszikus rajzfilm második része, a Macskafogó 2 – a sátán macskája is. Annak ellenére, hogy a második rész csupán egyéves régiséggel rendelkezik, tökéletesen beleillett az első rész okozta móka- és kacagáshullámba.

Miután a nézők újraélték (vagy éppenséggel bepótolták) a Macskafogók kedves élményeit, lehetőségük nyílt arra, hogy többet megtudjanak a rendezőről és az alkotási folyamatokról – a mozi nagytermében Ternovszky Béla rendezővel és Vadon Zoltán hangmérnökkel beszélgetett Jakab-Benke Nándor.

A nap „legretróbb" alkotásának Makk Károly Bolondos vakációja számított. A kereken 40 éves magyar–román koprodukció, régiségét meghazudtolva bebizonyította, hogy ennyi idő után is képes kiváló vígjátékként működni.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat