Távol-Keleten tapogatóznak a nagy hollywoodi stúdiók Távol-Keleten tapogatóznak a nagy hollywoodi stúdiók

Távol-Keleten tapogatóznak a nagy hollywoodi stúdiók

A Warner Bros. Pictures gyártott már helyi produkciókat Németországban, majd Olaszországban, sőt egy ideje Japánban is jelen van, tovább szeretne terjeszkedni, és helyi projekteket tervez a dél-koreai nézőközönség számára. További két hollywoodi filmgyártó cég, Village Roadshow Pictures, valamint a 20th Century Fox is ráállt a Korea témára. 

A Fox Stúdió 2013-ban elkezdte koreai forgatásait, és már a második projektjén van túl. A Running Man című akcióthriller után az idei Slow Video című vígjáték az elsőnél is nagyobb népszerűségnek örvendett.

Juh Oh, a Warner Bros. alelnöke szerint Korea szerepel a filmzabáló piac 10-es toplistáján. Az elmúlt években az amerikai filmek népszerűsége Koreában közel 15%-kal csökkent a helyi filmek javára. A Warner Bros. tisztában van a globális trendekkel, és azzal, hogy a kínai filmipar gyors, felfele való ívelésével, ezért is látja kifejezetten fontosnak Korea, majd Kína filmpiacának a meghódítását.

Az ausztrál Village Roadshow Pictures alelnöke, Michael Lee szerint, a koreai filmek Ázsia-szerte nagyon népszerűek, és bár Kína a fő célpont, mégis úgy gondolja, hogy Dél-Korea tapasztalt filmkultúrájának és jelentős rendezői értékeinek köszönhetően gyárt olyan filmeket, amelyek könnyen válnak közkedveltté a nagy közönség előtt. 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat