/ / /

December 30-án mutatják be az első magyar közösségi filmet

Hír

December végén mutatják be BÚÉK címmel az első magyar közösségi filmet, amely egyetlen napot, 2013–2014 szilveszterét mutatja be 70 percben, több szemszögből, profi filmes stábok, valamint több száz önkéntes munkájának eredményeként.

Tavaly év végén tették közzé azt a felhívást, amelyre a fiatal filmesekből álló stábok mellett bárki válaszolhatott saját videójának a beküldésével. Az egyetlen kritérium az volt, hogy a filmek 2013. december 31-e és 2014. január 1-je között készüljenek. A felhívásra végül több mint 800 videó érkezett 60 településről.

A produkció célja az volt, hogy egy minden eddiginél színesebb és személyesebb képet mutasson Magyarországról.

A BÚÉK premierjét december 30-án országszerte számos helyszínen, azonos időpontban rendezik meg. A budapesti premierre az Akvárium Klubban kerül sor, ahol a vetítés után a film zenéjét szerző DJ Bootsie speciális audiovizuális előadással lép fel. A fővároson kívül Békéscsabán, Egerben, Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Tapolcán, Tatabányán, Vámospércsen is meg lehet tekinteni az alkotást.

A készítők szeretnék a filmet a legkisebb településekre is eljuttatni, ezért a mozik mellett művelődési házak, filmklubok, könyvtárak jelentkezését is várják vetítések szervezésére.

A film producerei Fliegauf Bence, Halász Júlia, Horváth Szabó Ágnes, Kálmán Mátyás, Mesterházy Ernő és Mécs Mónika.

(MTI)