Meghalt Fischer István filmrendező


December 14-én, 78 éves korában elhunyt a romániai magyar filmkészítés egyik kiemelkedő egyénisége, Fischer István filmrendező.

Fischer István 1936-ban született Kolozsváron, ágas-bogas zsidó családfája számos családi legendát és adomát őriz. Szülei meggyőződéses kommunisták voltak. Ő maga gyerekként élte meg a második világháborút, robbanó „makarónikkal” játszott az utcán és megúszta a zsidók önkéntes gettóba vonulását és a deportálást is. Korán leckét kapott emberségből és toleranciából: az iskolában a különböző vallású osztálytársak különféleképpen tanulhatnak imádkozni, később egy félnémet család rejtegette őt és a szüleit, majd egy orosz katona kockáztatta életét a jótanáccsal, hogy szökjenek Nyugatra.

A borszéki szezonfényképész unokájaként, a kolozsvári mozialapító és mozigépész fiaként Fischer operatőr szeretett volna lenni, ám ehelyett ösztöndíjjal Leningrádba küldték politikai gazdaságtant tanulni. Ott hamar rájött, hogy többet ér az előző napi Pravda vezércikkének a felmondásával, mint a tanulással, és szívesen időzött a mozikban: a legkülönfélébb műfajú névtelenített filmeket mutattak be hadizsákmányként maratoni vetítéseken húsvétkor, hogy az ifjúságot távol tartsák az éjjeli misétől. Az alapvetően gondtalan diákéveknek '56 vetett véget, amikor két tucat másik diákkal együtt hazaparancsolták, otthon pedig minden egyetemről kitiltották. Újabb „iskola” következett: a kolozsvári hűtőgyárban dolgozott lakatosként, aminek köszönhetően bejárta egész Romániát. Az 50-es években filmkritikákat kezdett írni, és barátságot kötött Majtényi Erikkel, illetve a társaságában megismert fiatal írókkal, költőkkel.

Tíz év után, 1963-ban újraindult a filmfőiskola Bukarestben, ahonnan négy évvel később diplomás operatőrként került az Alexandru Sahia filmstúdióba filmhíradó-anyagokat, propagandafilmeket, dokumentumfilmeket forgatni. Mérleg című rövidfilmje meghívást kapott az oberhauseni fesztiválra, majd több munkáját is díjjal értékelték. Rejtett kamerával forgatott börtönben, leforgatta egyetlen játékfilmjét, a Legalább Európát! című, titokban nagy sikerű, ám levetíthetetlen munkát.

Kevéssel Nicolae Ceauşescu hatalomra kerülése után a Saar-vidékre disszidált, ahol nyelvet és kultúrát kellett tanulnia, majd szabadúszó operatőrként vállalt televíziós megbízásokat. Az új élet új és izgalmas szakmai kihívásokat rejtett és érdekes személyiségekkel hozta össze: az ADR német televízió saarbrückeni stúdiójának főmunkatársaként (1973–1999), német pénzen New Yorkban forgatott magyar filmet André Kertészről, a német kereskedelmi televíziózás születése előtt forgatott az amerikai showman, Bob Braun műsorának kulisszatitkairól, készített portréfilmet az örökfijú festőnő Beryl Cookról, és eljutott az emberevő pápuák földjére, Grúziába, majd Indiába. Több mint 35 dokumentum­fil­met készített.

Németországból tért vissza forgatni Moszkvába is, és szállított később Kolozsvárra filmtechnikai felszereléseket.

Az ADR-től ment nyugdíjba 26 év után. 1999-ben feleségével Magyarországra költözött, ahol négy filmet írt-ren­de­zett a Duna Televíziónak: Kolozsvár−Nápoly és vissza (Tordai Zádorról), Rémálmok nyomában (Randolph L. Brahamról, a film elnyerte a Kamera Hungária fesztiválon a legjobb dokumentumfilm díját),  Honnan jöttél, Ádám? (Bodor Ádámról), Varjúröptetés (1956-ról Bukarestben).

2009-ben visszaköltözött Németországba, haláláig Aachenben élt.

Ide kattintva olvasható Gáspárik Attila tisztelgése a rendező előtt.



Kapcsolódó