Lux-díjra jelölték a Saul fiát Lux-díjra jelölték a Saul fiát

Lux-díjra jelölték a Saul fiát

Két magyar vonatkozású film, Nemes Jeles László Saul fia című alkotása és Alexander Nanau román-magyar-német koprodukcióban készült Totó és nővérei című filmje is bekerült az idei Lux-díj 10 elődöntős filmje közé.

Az Európai Parlament az általa legjobbnak ítélt európai filmet tünteti ki a Lux-díjjal minden évben. Olyan filmekre összpontosít, amelyek fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkoznak. A díj célja népszerűsíteni és nagyobb közönség számára hozzáférhetővé tenni az európai filmeket, illetve a mozik révén ösztönözni a kulturális párbeszédet a nemzetek között.

A 10 filmből álló jelöltlistát a Karlovy Vary-i filmfesztiválon jelentették be. A listát július végén szűkíti három filmre az Európai Parlament, a győztesről később döntenek.

A 2015-ös Lux-díj jelöltjei között van brit, spanyol, francia, valamint izlandi-dán, olasz-amerikai-német-francia-katari, bolgár-görög, horvát-szlován-szerb koprodukcióban készült film is. A jelöltek fele idén elsőfilmes fiatal rendező: Jonas Carpignano, Deniz Gamze Ergüven, Nemes Jeles László, Kristina Grozeva és Petar Valchanov. Szintén fiatal rendező munkája a Toto és nővérei (r. Alexander Nanau) és a Kosok (r. Grímur Hákonarson).

Az Európai Parlament tegnap esti közleménye a 2014-es Lux-díj közönségdíjasát is bejelentette: a legtöbb közönségszavazatot a tavalyi jelöltek közül Rok Bicek Osztályellenség című filmje kapta – emlékeztet az mti.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat