Janovics Jenő emléke előtt tisztelegnek Szolnokon


256 filmet, köztük 55 versenyfilmet vetítenek október 15. és 18. között, a Tisza Moziban a szegedi Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon.

A zsűri tagjai: Kiss László a zsűri elnöke, csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Zalán Vince filmkritikus, szerkesztő, címzetes egyetemi docens, Balázs Béla-díjas, Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója.

A fesztiválon a 120 éve született filmet is ünneplik, a Lumière fivérek ugyanis 1895-ben szabadalmaztatták a mai kamerák ősét, a kinematográfot. Az október 16-i, pénteki nap a megemlékezés jegyében alakul.

Október 16-án 14 órától A film közösségépítő szerepe címmel tart előadást Polyák Albert a Nemzeti Művelődési Intézet mb. főigazgatója, majd kerekasztal beszélgetés következik a Film – közönség – közösség. Kreatív filmes műhelyek létrehozása témában. Résztvevői: Nemzeti Művelődési Intézet - Polyák Albert mb. főigazgató, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Dr. Kollarik Tamás, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szedlacsek Emília főosztályvezető, Magyar Művészeti Akadémia, dr. Kucsera Tamás főtitkár, Magyar Nemzeti Digitális Archívum, Lovas Lajos főigazgató, Fejes Katalin mb. főigazgató-helyettes, Magyar Filmakadémia, Novák Emil elnök. Meghívást kapott még: a Magyar Nemzeti Filmalap, Magyar Független Film és Video Szövetség, Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége, Magyar Filmművészek Szövetsége. Moderátor: Hajnal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának vezetője.

Ugyancsak október 16-án, 17:00 órától Siflis Zoltán A kamerás emberek című dokumentumfilmjét vetítik, majd Mirko Grlica, a Szabadkai Városi Múzeum munkatársa powerpointos előadásban, régi képeslapokon által mutatja be Lifka Sándor, a szabadkai vándormozis történetét.

A szombat Janovics Jenő emlékéé: a kolozsvári direktor 70 éve hunyt el. A fesztivál műsorán 14:00 órától a Zágoni Bálint rendezte Janovics Jenő. A magyar Pathé című portréfilmje. A vetítést 15:10-kor kerekasztal-konferencia követi. A beszélgetés résztvevői: Muszatics Péter a CineClassics kurátora, Tompa Andrea színikritikus, a Színház című folyóirat főszerkesztője, egyetemi tanár, Xantus Gábor filmrendező, egyetemi tanár, valamint Zágoni Bálint filmrendező. A moderátor Báron György filmkritikus, egyetemi tanár.

A szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál ünnepélyes díjátadó gálája október 17-én 19:30-kor a Szolnoki Galériában kezdődik.

A szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál védnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.



Kapcsolódó