/ / /

Öt díjat kapott a Félvilág Kaliforniában

Hír

A Tiburon Nemzetközi Filmfesztivál 15 éves történetében először fordult elő, hogy egy film öt díjat kapjon, magyar film pedig sosem nyert még fődíjat.

A Félvilág elnyerte a legjobb filmnek, rendezőnek (Szász Attila), forgatókönyvírónak (Köbli Norbert) és a legjobb operatőrnek (Nagy András) járó díjat, a legjobb férfi színész díját pedig Kulka Jánosnak ítélték oda péntek este a Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon.

A péntek éjjel véget ért filmfesztiválon 34 ország 64 alkotása versenyzett, melyek közül 15 volt nagyjátékfilm.

Kulka János és Gryllus Dorka a Félvilágban

Szász Attila a harmadik magyar filmes, akit a legjobb rendező díjával tüntettek ki, korábban Szabó István és Kamondi Zoltán kapta meg ezt az elismerést. Szász Attilának ez nem az első győzelme ezen a fesztiválon, tavaly A berni követ című filmjével a legjobb nem amerikai elsőfilmesnek járó Federico Fellini-díjat nyerte el. Nagy András szintén másodszor kapott itt operatőri díjat, először a Bibliothèque Pascal című Hajdu Szabolcs-film fényképezéséért díjazták. Kulka János az első magyar színész, aki Tiburonban díjat kapott.

A 2. Magyar Filmhéten négy Magyar Filmdíjjal elismert Félvilág díjainak száma ezzel kilencre emelkedett. A film tavaly szeptemberben az A-kategóriás Montreal World Filmfesztiválon kezdte nemzetközi fesztiválkörútját, amelynek Tiburon a hetedik állomása volt. A Félvilág legközelebb Nashville-ben és Dallasban lesz látható.

A magyar közönség tavaly december végén láthatta először a Félvilágot a tévében, február óta pedig már a mozikban is megtekinthető. A film gyártását a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatta.

A Félvilág alkotói és a film nemzetközi fesztiválkörútját szervező MTVA munkatársai ezúton is gratulálnak Kulka Jánosnak, és mielőbbi gyógyulást kívánnak neki – áll a produkció közleményében.