Polanski visszalépett Polanski visszalépett

Polanski visszalépett

Ügyvédje közölte: Roman Polanski mégsem vállalja a César-gála házigazdai szerepét.

A közösségi hálókat felrobbantó felháborodás és ellenséges reakciók, az aláírásgyűjtés, valamint a francia nőjogi miniszter, Laurence Rossignol éles kritikája miatt Polanski mégsem tesz eleget a César-gála szervezői felkérésének – közölte röviden a rendező ügyvédje.

A jelöltlistát ma teszik közzé, a César-gála 42. kiadását pedig február 24-én tartják Párizsban. Az életműdíjat a 83 éves Jean Paul Belmondo kapja.

A jelenleg Franciaországban élő Polanskit évtizedek óta körözik az Egyesült Államokban kiskorú megrontásáért. A 83 éves rendező 1978-ban elismerte az ellene felhozott vádat, de elmenekült az ítélethirdetés elől, mert úgy értesült, hogy nem tartják be a megkötött vádalkut. A francia filmakadémia hangsúlyozta, hogy Polanskit filmrendezői munkásságáért választották ki erre a szerepre, de a döntés hátterében a filmrendező melletti kiállás is szerepet kaphatott, miután az amerikai igazságszolgáltatás 40 éve próbálja bíróság elé állítani a filmrendezőt. A lengyel legfelsőbb bíróság decemberben megerősítette a korábbi ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adja ki a világhírű rendezőt az Egyesült Államoknak.

Roman Polanski nyolcszor kapta meg a legnagyobb francia filmes kitüntetést, a César-díjat.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat