/ / /

A Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű film BAFTA-díját

Hír

A fődíjak zömét a Kaliforniai álom (La La Land) vitte el a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) tegnap esti, londoni díjkiosztóján.

A Sul fia a Dheepan – Egy menekült történte című francia filmdrámával, Pedro Almodóvar Julieta című filmjével, a Mustang című francia-német-török drámával és a Toni Erdmann című német-osztrák vígjátékkal versenyzett a legjobb idegen nyelvű film BAFTA-díjért.

A díjat a londoni Royal Albert Hallban adták át a hétfő hajnalba nyúló többórás gálán, Vilmos herceg, a brit trón várományosa és felesége, Katalin hercegnő jelenlétében. A trófea átvétele után a film rendezője, Nemes Jeles László rövid beszédben mondott köszönetet Röhrig Gézának, a film főszereplőjének, valamint a brit filmakadémiának, és kijelentette: a díjátadó gála is nagyszerű alkalmat nyújtott arra, hogy az alkotók ismét találkozhassanak a brit közönséggel. (A filmet tavaly tavasszal mutatták be az Egyesült Királyságban.)

A BAFTA-díjakat a szakma általában jó Oscar-előrejelzőnek tekinti, ám a Saul fia esetében fordított a sorrend, a film ugyanis már tavaly Oscar-díjas lett. Nemes Jeles László rövid időn belül másodszor részesült magas brit filmművészeti elismerésben: január végén a Londoni Kritikusok Köre neki ítélte a legjobb rendező díját a holokausztdrámáért.

A Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű film BAFTA-díját

A vasárnap esti BAFTA-gála fő nyertese a Kaliforniai álom című musical volt. A Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével készült alkotást 11 kategóriában jelölték, és ezek közül el is nyerte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek (Damien Chazelle), a legjobb női főszereplőnek (Emma Stone), a legjobb eredeti filmzenének (Justin Hurwitz) és a legjobb fényképezésnek (Linus Sandgren) járó elismerést.

A legjobb filmnek járó idei BAFTA-díjért az alkotás az Én, Daniel Blake (I, Daniel Blake) című drámával, valamint A régi város (Manchester by the Sea), az Érkezés (Arrival) és a Holdfény (Moonlight) című filmekkel volt versenyben.

A Kaliforniai álom a legjobb férfi főszereplő díjáért is versengett, ám ebben a kategóriában Ryan Gosling helyett Casey Afflecket szólították a pódiumra A régi város című alkotásban nyújtott alakításáért.