/ / /

Megvan a magyar Oscar

Hír

Oscar-díjas a Mindenki. A legjobb film esetén először tévesen hirdették ki a győztest, az ünneplő stábot le kellett küldeni a színpadról.

Egymás után két évben kapott magyar film Oscar-díjat: a Saul fia tavalyi elismerése után az éjjel Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje kapta meg kategóriája nagydíját az amerikai filmakadémiától. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek” – mondta köszönőbeszédében Deák Kristóf.

A Mindenki az első magyar Oscar-díjas kisjátékfilm. Legutóbb 1963-ban jelöltek Oscarra magyar alkotást ebben a kategóriában: Szabó István vizsgafilmjét, a Koncertet.

A tegnap este másik, magyar kötődésű filmje, A vörös teknős – amelyből 50 percnyi rajz és a film teljes kifestése a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült – ezúttal nem kapott díjat.

Megvan a magyar Oscar

A legjobb film kategóriában hibásan hirdetett győztest Faye Dunaway és Warren Beatty. Már a Kaliforniai álom (La La Land) alkotói a színpadon álltak, a producerek megkezdték a köszönőbeszédet, amikor leállították őket, és kiderült, hogy a Holdfényért (Moonlight) jár a trófea.

A Kaliforniai álom egyébként 14 jelöléssel vágott neki a tegnap estének (akárcsak anno minden idők legtöbb kategóriában jelölt filmjei, a Mindent Éváról 1950-ben és Titanic 1997-ben), de ezek közül mindössze hatot sikerült díjra váltania. A hat között van Emma Stone főszereplői díja (Meryl Streep 20. jelölése jelölés maradt), Damien Chazelle pedig minden idők legfiatalabb rendezője, aki Oscar-díjat kapott: mindössze 32 éves.

Casey Affleck lett a legjobb férfi főszereplő, a mellékszereplői kategóriákban pedig két színesbőrű színész, Mahershala Ali (Holdfény) és Viola Davis (Fences) nyert.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy szombaton, február 25-én visszavontak egy jelölést: Greg P. Russell 17. Oscar-jelölését, amiért megszegte a kapmányszabályzatot (több szavazat reményében végigtelefonált a filmakadémia hangmérnök-szakosztályának tagjait).

Megvan a magyar Oscar (2)

A 89. Oscar-gála teljes jelölt- és díjazottlistája (félkövér betűvel az egyes kategóriák nyertesei)

A legjobb film:

Barry Jenkins: Moonlight / Holdfény

A legjobb férfi főszereplő:

  • Casey Affleck (Manchester by the Sea)
  • Andrew Garfield (Hacksaw Ridge)
  • Ryan Gosling (La La Land)
  • Viggo Mortensen (Captain Fantastic)
  • Denzel Washington (Fences)

A legjobb női főszereplő:

  • Isabelle Huppert (Elle)
  • Ruth Negga (Loving)
  • Natalie Portman (Jackie)
  • Emma Stone (La La Land)
  • Meryl Streep (Florence Foster Jenkins)

A legjobb férfi mellékszereplő:

A legjobb női mellékszereplő:

  • Viola Davis (Fences)
  • Naomie Harris (Moonlight)
  • Nicole Kidman (Lion)
  • Octavia Spencer (Hidden Figures)
  • Michelle Williams (Manchester by the Sea)

A legjobb rendező:

  • Damien Chazelle (La La Land)
  • Mel Gibson (Hacksaw Ridge)
  • Barry Jenkins (Moonlight)
  • Kenneth Lonergan (Manchester by the Sea)
  • Denis Villeneuve (Arrival)
Damien Chazelle: La La Land / Kaliforniai álom

A legjobb egészestés animációs film:

A legjobb rövid animációs film:

  • Blind Vaysha (Theodore Ushev)
  • Borrowed Time (Andrew Coats, Lou Hamou-Lhadj)
  • Pear Cider and Cigarettes (Robert Valley, Cara Speller)
  • Pearl (Patrick Osborne)
  • Piper (Alan Barillaro, Marc Sondheimer)
Howard Moore: Zootropia / Zootropolis – Állati nagy balhé

A legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Arrival (Eric Heisserer)
  • Fences (August Wilson)
  • Hidden Figures (Allison Schroeder, Theodore Melfi)
  • Lion (Luke Davies)
  • Moonlight (Barry Jenkins, Tarell Alvin McCraney)

A legjobb eredeti forgatókönyv:

  • 20th Century Women (Mike Mills)
  • Hell or High Water (Taylor Sheridan)
  • La La Land (Damien Chazelle)
  • The Lobster / A homár (Yorgos Lanthimos, Efthimis Filippou)
  • Manchester by the Sea (Kenneth Lonergan)

A legjobb operatőri munka:

  • Arrival (Bradford Young)
  • La La Land (Linus Sandgren)
  • Lion (Greig Fraser)
  • Moonlight (James Laxton)
  • Silence (Rodrigo Prieto)
Kenneth Lonergan: Manchester by the Sea / A régi város

A legjobb egészestés dokumentumfilm:

A legjobb rövid dokumentumfilm:

  • 4.1 Miles (Daphne Matziaraki)
  • Extremis (Dan Krauss)
  • Joe’s Violin (Kahane Cooperman, Raphaela Neihausen)
  • Watani: My Homeland (Marcel Mettelsiefen, Stephen Ellis)
  • The White Helmets (Orlando von Einsiedel, Joanna Natasegara)
Ezra Edelman: O. J.: Made in America

A legjobb kisjátékfilm:

  • Ennemis Interieurs (Selim Azzazi)
  • La Femme et le TGV (Timo von Gunten, Giacun Caduff)
  • Silent Nights (Aske Bang, Kim Magnusson)
  • Mindenki (Deák Kristóf, Udvardy Anna)
  • Timecode (Juanjo Gimenez)

A legjobb idegen nyelvű film:

Deák Kristóf: Mindenki

A legjobb vágás:

  • Arrival (Joe Walker)
  • Hacksaw Ridge (John Gilbert)
  • Hell or High Water (Jake Roberts)
  • La La Land (Tom Cross)
  • Moonlight (Nat Sanders, Joi McMillon)

A legjobb hangvágás:

  • Arrival (Sylvain Bellemare)
  • Deep Water Horizon (Wylie Stateman, Renee Tondelli)
  • Hacksaw Ridge (Robert Mackenzie, Andy Wright)
  • La La Land (Ai-Ling Lee, Mildred Iatrou Morgan)
  • Sully Alan (Robert Murray, Bub Asman)

A legjobb hangkeverés:

  • Arrival (Bernard Gariepy Strobl, Claude La Haye)
  • Hacksaw Ridge (Kevin O’Connell, Andy Wright, Robert Mackenzie, Peter Grace)
  • La La Land (Andy Nelson, Ai-Ling Lee, Steve A. Morrow)
  • Rogue One: A Star Wars Story / Zsivány egyes: Egy Star Wars-történet (David Parker, Christopher Scarabosio and Stuart Wilson)
  • 13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi / 13 óra: Bengázi titkos katonái (Gary Summers, Jeffrey J. Haboush, Mac Ruth)

A legjobb filmzene:

  • Jackie (Mica Levi)
  • La La Land (Justin Hurwitz)
  • Lion (Dustin O’Halloran, Hauschka)
  • Moonlight (Nicholas Britell)
  • Passengers / Utazók (Thomas Newman)

A legjobb dal:

  • Audition (The Fools Who Dream) (La La Land – Justin Hurwitz, Benj Pasek, Justin Paul)
  • Can’t Stop the Feeling (Trolls – Justin Timberlake, Max Martin, Karl Johan Schuster)
  • City of Stars (La La Land – Justin Hurwitz, Benj Pasek, Justin Paul)
  • The Empty Chair (Jim: The James Foley Story – J. Ralph, Sting)
  • How Far I’ll Go (Moana – Lin-Manuel Miranda)
Mel Gibson: Hacksaw Ridge / A fegyvertelen katona

A legjobb látvány:

A legjobb smink és frizura:

A legjobb jelmez:

  • Allied / Szövetségesek (Joanna Johnston)
  • Fantastic Beasts and Where to Find Them (Colleen Atwood)
  • Florence Foster Jenkins (Consolata Boyle)
  • Jackie (Madeline Fontaine)
  • La La Land (Mary Zophres)
David Ayer: Suicide Squad / Öngyilkos osztag

A legjobb vizuális effektek:

  • Deepwater Horizon (Craig Hammack, Jason Snell, Jason Billington, Burt Dalton)
  • Doctor Strange (Stephane Ceretti, Richard Bluff, Vincent Cirelli, Paul Corbould)
  • The Jungle Book / A dzsungel könyve (Robert Legato, Adam Valdez, Andrew R. Jones, Dan Lemmon)
  • Kubo and the Two Strings (Steve Emerson, Oliver Jones, Brian McLean, Brad Schiff)
  • Rogue One: A Star Wars Story (John Knoll, Mohen Leo, Hal Hickel, Neil Corbould)

Forrás: Filmtettfeszt

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , hír, film