/ / /

Ridley Scott folytatná a Gladiátort

Hír

Ridley Scott szeretné elkészíteni öt Oscart nyert kardos-szandálos drámájának a sequeljét.

„Beszéltem erről a stúdióval is, tudom, hogy hozzam őt vissza, bár halott” – idézi a The Playlist a rendezőt, aki éppen a Szárnyas fejvadász folytatásán dolgozik producerként.

A folytatás gondolata korábban is felmerült, Nick Cave-től már 2013-ban kértek erre vonatkozó ötletet. „[Maximus] lemegy a purgatóriumba, az istenek küldik, akik haldokolnak a mennyben, mert itt ez az egy isten, ez a Jézus-karakter lent a Földön, aki egyre népszerűbb lesz, szóval a haldokló istenek visszaküldik a gladiátort, hogy ölje meg Jézust és a követőit – mondta Cave 2013-ban. – Kiderül, hogy a fia a főkolompos, úgyhogy meg kell ölnie a saját fiát, és az is kisül, hogy az istenek átverték. Örök harcossá válik, és a sztori egy 20 perces vad csatajelenettel zárul, amiben benne lesz a történelem összes háborúja, Vietnámig el.” A címötlet akkor A Krisztus-gyilkos (Christ Killer) volt, és talán nem meglepő, hogy a film sosem forgott le.

Nem tudni, Scott mennyiben ragaszkodik ehhez a történetfonalhoz, de ha 35 év után megcsinálja a Szárnyas fejvadász folytatását, akár a Gladiátort is folytathatja valamikor.

Addig is a bemutatásra váró új Alien-film, a The Convenant után Jean Paul Getty amerikai olajmágnás unokájának az elrablásáról tervez forgatni. A női főszerepre Natalie Portmant szemelték ki, aki nemrég Oscart kapott a Jackie-ben nyújtott alakításáért.