/ / /

Hét magyar filmest hívott meg tagjai közé az amerikai filmakadémia

Hír

Már tavaly is rekordnak számított a meghívott tagok száma, de idén sikerült még több filmest meghívniuk: a 774 új tag közül ezúttal hét magyar, a hét magyar közül ketten animációs filmesek.

Két nemzetközi szinten elismert magyar nagyjátékfilm-rendező, Enyedi Ildikó és Mészáros Márta, Pataki Éva forgatókönyvíró, az Oscar-díjas Mindenki rendezője és producere, Deák Kristóf és Udvardy Anna, valamint két animációs filmkészítő, Rófusz Ferenc és M. Tóth Géza lesz tagja idén az amerikai filmakadémiának.

Éppen egy éve 683 fővel bővült az amerikai filmakadémia, a magyar filmesek közül ekkor Nemes Jeles Lászlót, Zányi Tamást és Erdély Mátyást hívták meg.

Idén 57 ország filmművészei kapnak tagságot, a meghívottak 39%-a nő, több, mint az előző években. Úgy tűnik, a 2016-ban nagy port kavart #OscarsSoWhite botrány megismétlődését most is igyekeznek elkerülni: az akadémia „új osztályának” 30%-a színesbőrű.

Az új tagok közt van Daniel Brühl, Priyanka Chopra, Adam Driver, Fan Bingbing, Elle Fanning, Sienna Miller, Viggo Mortensen, Channing Tatum, Charlotte Gainsbourg, Fatih Akin, Bentley Dean, Alejandro Jodorowsky, Kim Ki-duk és Guy Ritchie, de számos dokumentum- és rövidfilmes, vágó és vizuállis effektmester, zeneszerző és hangmester, író és producer neve is szerepel a listán.

Címkék

, , , hír, film