/ / /

16 dokumentumfilm készítését támogatja a médiatanács

Hír

Összesen 110 millió forintos összegről hozott döntést e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A filmek között van erdélyi témájú is.

Az idei Ember Judit-pályázat második fordulójában elnyert támogatással készülhet film Bözödújfalu – a székely atlantisz címmel arról, ahogy az évtizedekkel ezelőtt vízzel elárasztott erdélyi település újra megelevenedik a mesterséges tó leeresztésekor.

Forgatnak Butsy Lajos fegyházlelkészről, aki elítéltek személyes sorsát és börtön utáni beilleszkedését hivatott segíteni. Egy másik lelkész, Bolba Márta, a budapesti VIII. kerületi sikeres közösségszervező munkáját is filmre viszik. Feldolgozzák a Venezuelában élő magyarok mindennapjait, a hazatéréssel és kint maradással kapcsolatos vívódásaikat is.

Egy másik alkotás a magyar zenei életben kiemelkedőt nyújtó pécsi zenészek titkának tervez utánajárni. Egy úszó testvérpár az olimpiai aranyért és édesanyjuk elismeréséért vívott küzdelméről szól majd a Vonal felett című film. A 90-es évek elején tömegesen örökbeadott romániai gyerekek sorsát eleveníti meg az Ezredvégi emberkereskedelem című film.

Portré készül a Nógrádi falvakban futballcsapatokat verbuváló Lugosi Zoltánról; a belga Tcha Limbergerről, aki két sikeres, magyar zenét játszó együttesével járja a világot; és a százesztendős Brassai Józsefnéről, aki a látszerészet világát és Budapest évtizedről évtizedre változó arcát mutatja majd be a nézőknek.

A Malév-pilóták – a légitársaság megszűnése utáni – sorsáról is film készül. A Csillaghálóban című alkotás második része azt dolgozza fel, hogyan jelent meg a barátság és a szerelem Pilinszky János költészetében. Közel-keleti keresztény közösségeket keresnek fel a Sorsukat, hitüket vallók készítői, egy másik alkotás pedig bemutatja, hogyan deportálták a második világháború után a pozsonyi magyarokat Ligetfalura, ahol éveken keresztül naponta tartottak kivégzéseket.

Dokumentumfilm készül az egyetlen fennmaradt budapesti lakászsinagógáról, és az annak megmaradásáért évtizedekig küzdő Gláser Jakab „Juci” bácsiról. Az Auguszt, a Bergmann és a Szamos cukrászcsaládok történetei is megelevenednek majd a Cukrászdinasztiák munkacímű alkotásban.