Ember Judit betiltott filmje Budapesten


Ember Judit Pócspetri című, a Balázs Béla stúdióban készült, betiltott filmjének digitálisan felújított változatát mutatja be a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága november 25-én a FUGA-ban (Budapest, Petőfi Sándor u. 5. 1052).

Pócspetriben, 1948. június 3-án, az iskolák államosítása elleni tüntetésen meggyilkoltak Pócspetriben egy rendőrt. A tragikus eseményből a rögtönítélő bíróság koncepciós pert csinált. Több embert elítéltek, s a jegyzőt ártatlanul halálra ítélték és ki is végezték. Ember Judit az események rekonstruálása közben az emberekben tovább élő traumákat is oldotta, a kollektív emlékezet részévé avatta. A Pócspetri című filmjével a rendszerváltáskor perújrafelvételhez juttatta a félévszázadon át bűnösnek bélyegzett falut.

A filmet csak 1989-ben mutatták be. 1998-ban Buglya Sándor készítette azt a 40 perces interjút Ember Judittal a film keletkezéséről, az események hátteréről, amely teljes terjedelmében fölkerült a kiadványra. A bemutatón ebből a filmből is vetítenek részleteket.

Sok nélkülözés, meghurcoltatás, betiltott filmek sora után a rendszerváltáskor a film alapján, perújrafelvételt követően, rehabiltáltak sok bűnösnek ítélt embert, és egy kollektív bűnösség vádjával sújtott falut – áll az archívum közleményében.

A november 25-én, 17 órakor kezdődő vetítés előtt bevezetőt mond Fazekas Eszter filmfelújítási menedzser, kiadványszerkesztő és Vass Éva filmtörténész, restaurátor. A vetítés után, kb. 20:10-kor beszélgetés kezdődik Mertz Lóránddal, a film operatőrével és Helmeczy László ügyvéddel, aki a film nyomán perújrafelvételt kezdeményezett Pócspetri falu ügyében.



Kapcsolódó