Román rendezőnő versenyez a New York-i Tribeca Filmfesztiválon


Ioana Uricaru Lemonade című filmjét beválogatták az április 18-29. Között zajló Tribeca Filmfesztivál nemzetközi versenyébe.

A film, amelynek gyártásában Cristian Mungiu producerként vett részt, a különböző nézőpontok, mentalitások, előítéletek összeegyeztethetetlenségéről szól. Főszereplője a 30 éves Mara (az Érettségi/Bacalaureat című filmből ismert Mălina Manovici alakítja), aki 9 éves fiával kitelepül az Egyesült Államokba egy amerikai férj mellé, de csalódnia kell az „amerikai álomban”.

A nemzetközi szereposztással, két kontinensen forgatott román-kanadai-német-svéd koprodukcióban készült film a rendező szerint valahol az európai szerzői film és az amerikai „bátor” független filmek között helyezkedik el, idézi Uricarut a Mediafax.

A Tribeca Filmfesztivál versenyválogatásába 96 film került be. A rendezvényt 2002-ben Robert de Niro alapította, hogy a 2001. szeptember 11-én történt terrorista-támadások után újraélessze Manhattan társadalmi és kereskedelmi életét, illetve elhelyezze New Yorkot a nemzetközi filmipar térképén. (Mediafax)



Kapcsolódó