A Fekete Párduc töri meg a 35 éves szaúdi mozitilalmat A Fekete Párduc töri meg a 35 éves szaúdi mozitilalmat

A Fekete Párduc töri meg a 35 éves szaúdi mozitilalmat

A Marvel szuperhős-filmjét, a Fekete Párducot (Black Panther) vetítik először a Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában április 18-án nyíló AMC luxusmoziban. A királyságban 2017 decemberében szűnt meg az 1980-as évek eleje óta érvényben lévő mozitilalom.

A mozik engedélyezése része Mohammed bin Salman koronaherceg azon törekvésének, hogy átalakítsa a szaúdi társadalmat, illetve változatos kulturális kínálattal tartsa az országban az állampolgárok pénzét. A cenzúra továbbra is működik.

A filmszínház, amelyet a Fekete Párduc díszbemutatójával avatnak fel, eredetileg szimfonikus koncertteremnek épült, több mint 600 bőrfotellel és márvány-fürdőszobákkal.

A kínai Dalian Wanda cégcsoport tulajdonában levő AMC Entertainment 40 filmszínházat tervez nyitni Szaúd-Arábiában öt éven belül, 2030-ig pedig százra emelné ezek számát az országban. Céljuk lefedni a szaúdi moziipar felét.
32 milliós, 70 százalékban 30 év alatti lakosságával Szaúd-Arábia ígéretes filmpiacnak számít: a szakértők szerint évi 1 milliárd dollár bevételt termelhet és a tíz legnagyobb piac közé kerülhet.

Az országban az iPic, az Empire, a Vue, a CJ CGV, a Cinépolis, a dubai Vox Cinemas és a Cinemacity is nyit mozikat. (Variety)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat