Ősszel érkezik az Aranyélet utolsó évada Ősszel érkezik az Aranyélet utolsó évada

Ősszel érkezik az Aranyélet utolsó évada

Az HBO Aranyélet című sorozatának harmadik, záró évada ősszel indul. A többszörös díjnyertes sorozat rendezői ismét Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, a vezető forgatókönyvíró ezúttal Vancsik Péter volt.

Az új évad ismét felidézi, értelmezi és olykor kiforgatja az elmúlt évek, hónapok jó néhány közéleti eseményét, és közben olyan kérdésekre keresi a választ, minthogy áthidalható-e a generációk közt húzódó óriási szakadék, vagy összeegyeztethető-e a család és a karrier, a hatalom és a tisztesség?

Az HBO közleménye szerint a folytatás a második évad záróeseményei után veszi fel újra a történet fonalát, a hősök élete mégis nagyot változott ez alatt a rövid idő alatt. Miklósiék végre a mindig áhított aranyéletet élik: a család a Dunakanyarhoz költözött egy idilli kis faluba, ahol Janka versenybe szállt a polgármesteri címért, Attila pedig legjobb barátjával, a milliárdos Gáll Ferivel az oldalán egy óriási beruházást készül nyélbe ütni. A gyerekek is megtalálták végre a helyüket: Márk Biankával az oldalán saját vállalkozást vezet, Mira pedig gyakornokoskodik, és közben készül az egyetemre. Ám a vérrel és árulással szerzett jólét békés felszíne alatt továbbra is forrnak az indulatok.

Janka hamar megtanulja, hogy az ölébe hullott lehetőséggel komoly áldozatok is együtt járnak: a hatalom birtoklása egyre inkább mások szolgájává teszi. Attila igyekszik kiélvezni, hogy Hollós Endre nyomdokaiba lépett, de azzal nem számol, hogy az új szereppel új ellenségek is járnak, sőt, a hozzá legközelebb állók áskálódnak ellene. Mira továbbra is viszonyt folytat a nála jóval idősebb ügyésszel, Zebegényi Gézával, akivel együtt dolgoznak azon, hogy végre rács mögé juttassák az Oszi haláláért is felelősnek tartott, titokzatos „Panda bát”. Márk eközben imádott keresztapja megölését készül megbosszulni. Mesterkedéseik egyre elkerülhetetlenebbé teszik a háború kitörését a szülők és a gyerekek közt…

A főbb szerepekben ismét Thuróczy Szabolcsot (Miklósi Attila), Ónodi Esztert (Miklósi Janka), Döbrösi Laurát (Miklósi Mira), Olasz Renátót (Miklósi Márk) és Végh Zsoltot (Gáll Ferenc) láthatjuk. Az évadban visszatér Danis Lídia (Jakab Erika főhadnagy), Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza), Fekete Lovas Zsolt (Mátyás Pista), Hevér Gábor (Szendrák Dénes) és Trill Zsolt (Fazi) is, de fontos szerephez jut a Fullajtár Andrea által alakított államtitkár, Boros Zsuzsa, valamint Gáll Feri lánya, Bianka is (őt ezúttal Staub Viktória alakítja). A már ismerős arcok mellett új karakterek is felbukkanak: Bakonyi Csilla egy helyi újságírót alakít, aki komoly összetűzésbe kerül Miklósiékkal, Borovics Tamás pedig roma nagyvállalkozóként tűnik fel a sorozatban.

A többszörös díjnyertes sorozat (a televíziós újságírók az Aranyélet mindkét korábbi évadát az év legjobb sorozatának találták, Ónodi Eszter kétszer vehette át a legjobb színésznőnek járó díjat, Anger Zsoltot a legjobb férfi színésznek, míg Farkas Franciskát pedig a legjobb mellékszereplőnek választották) rendezői ismét Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, a vezető operatőr pedig harmadjára is Marosi Gábor.

A sorozat vezető forgatókönyvírója ezúttal Vancsik Péter volt. Az írói csapatba viszatért Tasnádi István (aki az új évadban egy rövid szerepben is felbukkan majd), hozzájuk pedig újoncként egy fiatal tehetség, Vanicsek Olivér csatlakozott. Az évad story editora Angyalosy Eszter.

Az HBO kreatív producere Krigler Gábor, gyártásért felelős producere Závorszky Anna. A sorozatot az HBO megbízásából, Fodor Judit és Stalter Judit produceri közreműködésével, ezúttal is a Laokoon Filmgroup készítette (az ő nevükhöz fűződik többek közt az Oscar-díjas Saul fia és a Tiszta szívvel is).

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat