/ / /

Tarr Béla a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál egyik zsűritagja

Hír

Bemutatta Platform szekciójának zsűrijét a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál. Tarr Béla mellett Margarethe von Trotta, a német újfilm vezéregyénisége és Lee Chang-dong dél-koreai rendező és regényíró is részt vesz az ítélkezésben.

A fesztivál negyedik alkalommal hirdette meg az „erős rendezői víziót mutató, művészi értékű” filmeknek szánt Platform szekciót. A legjobbnak ítélt film a Toronto Platform Díjat és 25 ezer kanadai dollárt kap. A díjat tavaly Warwick Thornton nyerte a Veszett vidékkel (Sweet Country).

Tarr Béla

A zsűri mindhárom tagja jelen volt filmjével korábban a torontói szemlén: Margarethe von Trotta három filmjét vetítették 1985-ben, Tarr Béla Kárhozat című filmjét 1988-ban, Lee Chang-dong Rejtett napfény (Secret Sunshine) című alkotását pedig 2007-ben.

A 43. Torontói Nemzetközi Filmfesztivált 2018. szeptember 6. és 16. között szervezik meg, a Platform szekció válogatását augusztus 7-én ismertetik. (IndieWire)