/ / /

Elhunyt Lucian Pintilie rendező

Hír

84 évesen meghalt szerda este egy bukaresti kórházban Lucian Pintilie film- és színházrendező.

Lucian Pintilie 1933-ban született a besszarábiai Tarutinóban (a mai Ukrajna területén). A bukaresti Színház- és Filmművészeti Intézet végzettje.

Lucian Pintilie

A bukaresti Bulandra színházban több előadást rendezett az 1960-as években. Filmrendezői debütje az 1965-ös Vasárnap 6-kor (Duminica la ora 6) volt, második nagyjátékfilmje az 1971-es Visszajátszás (Reconstituirea). Az 1972-es Revizor című színházi rendezését a harmadik előadás után betiltották, Pinitilie pedig útlevelet kapott, hogy távozzon az országból és Párizsba emigrált.

1973-ban a jugoszláv televíziónak forgatott adaptációt Csehov 6-os számú kórterem című novellájából, 1979-ben pedig Romániában filmezte a Miért húzzák a harangokat? (De ce trag clopotele, Mitică?) című alkotását, amit Caragiale D'ale carnavalului című darabja inspirált. Ezt a filmet 1990-ig betiltották Romániában.

1990 után Pintilie visszatért az országba és egy sor román-francia koprodukcióban készült filmet rendezett. 1992-ben A tölgyet (Balanţa), Ion Băieşu azonos című regényének adaptációját, 1994-ben az Egy felejthetetlen nyár (O vară de neuitat) című filmet, 1996-ban a Már későt (Prea târziu), 1998-ban a Végállomás a Paradicsom (Terminus Paradis) címűt, 2000-ben a După-amiaza unui torţionar címűt, 2003-ban a Niki és Flót (Niki Ardelean, colonel în rezervă), 2006-ban pedig a Tertium non datur című 39 perces rövidfilmet.