Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Hírek /

// európa

Ezüst Medve díjat kapott a Varga Katalin című film Berlinben

A Varga Katalin című brit–román–magyar koprodukciós film két hangmérnöke, ifj. Erdélyi Gábor és Székely Tamás elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kiemelkedő művészi teljesítményért járó Ezüst Medve díját.

Erdélyi Gábor

A brit Peter Strickland által rendezett, Erdélyben játszódó, Varga Katalin egy bosszú történetét mutatja be. A fesztiválon mind a kritikusok, mind a forgalmazók körében sikereket ért el. A párizsi Memento Sales már a szerdai díszbemutató előtt értékesítette a Varga Katalint Görögországban, a Benelux államokban, valamint a volt jugoszláv államokban, a franciaországi forgalmazó pedig maga lesz. Izrael, Lengyelország, Törökország és Spanyolország is érdeklődött a film forgalmazása iránt.

A Tilda Swinton Oscar-díjas brit színésznő által vezetett nemzetközi zsűri a perui rendező, Claudia Llosa The Milk of Sorrow című filmjét részesítette a legnagyobb elismerésben, az Arany Medve díjban. A dráma egy különös, öröklött betegségben szenvedő perui nő életét mutatja be, aki igyekszik leküzdeni saját félelmeit.

A második fődíjnak számító, a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díjat a fiatal iráni rendező, Asghar Farhadi kapta az általa rendezett About Elly című filmért, amely valójában a hagyományok hatalmát bemutatni kívánó társadalmi dráma.

A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét a Maren Ade által rendezett Alle Anderen című német versenyfilm főszereplője, Birgit Minichmayr nyerte, míg a legjobb férfi alakításért járó díjat a London River című, algériai–francia–brit koprodukciós film Maliból származó színésze, Sotigiui Kouyate vehette át.

A legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvével a zsűri az elsőfilmes Oren Moverman által rendezett, a háború utáni traumákat feldolgozó The Messenger című filmet jutalmazta.

A zsűri különdíjban – szintén Ezüst Medvében – részesítette az Alle Anderen című német, továbbá a Gigante című uruguayi–argentin–német koprodukciós filmet. Ugyancsak a zsűri különdíjában részesült a többszörös Oscar-díjas lengyel rendező, Andrzej Wajda Tatarak című filmjéért.

Az 59. berlini filmfesztivál díjazottjai:

  • Arany Medve: La Teta Asustada (r. Claudia Llosa)
  • A zsűri nagydíja (megosztva): Gigante (r. Adrián Biniez) és Alle Anderen (Maren Ade)
  • A legjobb rendezés: Darbareye Elly (Asghar Farhadi)
  • A legjobb színésznő: Birgit Minichmayr (Alle Anderen)
  • A legjobb színész: Sotigui Kouyate (London River)
  • Kiemelkedő művészi tevékenységért járó díj: ifj. Erdélyi Gábor és Székely Tamás (Katalin Varga)
  • A legjobb forgatókönyv: Oren Moverman és Alessandro Camon (The Messenger)

 

 

Kapcsolódó hírek

Európai Filmdíjak: a Fiatal Közönség Díj jelöltjei

Európai Filmdíjak: a Fiatal Közönség Díj jelöltjei

Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén nagy sikerrel vetített Kauwboy és a Sister című filmek mellett a Blue Bird című alkotás esélyes az Európai Filmdíjak legújabb, Fiatal Közönség Díj nevű elismerésére.

10 napja

Hírek

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Könyvben a Tarr Béla-féle „árnyékvilág”

Kővári Orsolya Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív című könyvét mutatják be jövő pénteken Budap...  

1 napja

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea