/ / /

3D mozi nyílt a Budapesti Állatkertben

Hír

Térhatású, azaz háromdimenziós mozi nyílt szerdán a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A látogatók csütörtöktől nézhetnek meg két rövidfilmet a Nagyszikla belsejében kialakított moziban – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Egyelőre két 8-9 perces alkotást, negyedóránként felváltva fognak vetíteni. Az Őstengeri kaland címet viselő animációs film, amelynek forgatókönyvét Nagy Bandó András írta, egy csikóhal és egy sügér kalandjait meséli el, akik egy furcsa időalagúton át rövid kirándulást tesznek az ősi tengerek lakói között. A Körös folyók természeti kincsei cím önmagáért beszél – a természetfilm különösen a vízi- és vízparti madarak világába nyújt bepillantást. Mindkét filmet Magyar László rendezte.

Az állatkerti filmvetítéseknek egyébként jelentős történelmi előzményei vannak. Már 1912-ben létesítettek „mozgókép színházat” a kert egy másik pontján: ez volt az egykori Barlang Mozi. Ez a létesítmény egészen a 90-es évek elejéig működött, ismeretterjesztő és mesefilmeket vetítettek benne. Az állatkert már régóta tervezte egy 3D technikával üzemelő vetítőterem kialakítását, hogy ezzel is bővítse a látogatók számára kínált programok sorát.

Állatkert

A 3D mozi működési elvének megismerése jó lehetőség arra is, hogy a látogatók megértsék, mi a térlátás élettani-optikai háttere. A térhatású látványélményt egy különleges, páros vetítőberendezés teszi lehetővé. Erre azért van szükség, mert a térlátás alapelve, hogy a két szem ugyanazokat az objektumokat kissé más szögből látja. A térhatású élményt tehát úgy lehet biztosítani, ha a két szem számára eltérő képet mutat a filmvászon. Technikailag ez oly módon oldható meg, hogy a vetítőgépek fénye egy polárszűrőn áthaladva vetül a vászonra, mégpedig úgy, hogy a szűrők a két vetítőgép által kibocsátott fénysugarat eltérő síkban polarizálják. Szabad szemmel természetesen mindkét kép látszik a vásznon, ám a mozi bejáratánál átvehető polárszűrős szemüvegek külön-külön csak annak a képnek a fényét engedik a szemre vetülni, amelyik szemnek a képet eredetileg szánták. Az ilyen módon kapott képet az agy háromdimenziós látvánnyá állítja össze, ami a nézőben a térhatású kép érzetét kelti.

A moziban egy 144 négyzetméteres vászonra vetítenek két vetítőgépből. A hanghatás is modern, 5.1-es hangrendszerrel működik. A filmek megtekintéséért nem kell külön fizetni, az állatkerti belépők érvényesek a moziba is – tette hozzá Hanga Zoltán.