A Napszálltát nevezi Magyarország Oscarra


A Filmalap közleménye szerint Magyarország 2018-ban a Napszálltát, Nemes Jeles László új filmjét nevezi az Oscar-díjra.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 91. alkalommal átadandó Oscar-díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2017. október 1 - 2018. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. Idén ez Magyarország részéről a Napszállta (Sunset) lett. A magyar nevezettről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm rendezője és Szabó Gábor operatőr vett részt. A Napszállta Velencében mutatkozott be, ahol a kritikusok díját nyerte el. A filmről írt kritikánk ide kattintva olvasható.



Kapcsolódó