Tarr Béla 12 alkotását vetítik Csehországban Tarr Béla 12 alkotását vetítik Csehországban

Tarr Béla 12 alkotását vetítik Csehországban

Tarr Béla 12 mozgóképét vetítik a nagy hagyományokkal rendelkező morvaországi nyári filmakadémián. A retrospektív alkalmából a világhírű magyar filmrendező július 30-án a rendezvény díszvendége lesz és életműdíjat vesz át.

Tarr Béla teljes eddigi életművét műsorra tűzi a morvaországi nyári filmakadémia a napokban. Az egykori királyi városban, Magyarhradison, mai nevén Uherske Hradistén 36. alkalommal rendezik meg a nyári filmakadémiát, melynek Tarr Béla lesz az egyik díszvendége. A több ezer egyetemista részvételével megrendezett eseményen a Werckmeister harmóniák című film július 30-i vetítését követően közönségtalálkozón vesz részt Tarr Béla. A nyári filmakadémiát szervező Cseh Filmklub Szövetség (ACFK) a retrospektív alkalmából életműdíjjal ismeri el Tarr kiemelkedő szerepét az egyetemes filmművészet gazdagításában.

A morvaországi nyári filmakadémia hagyományaihoz híven válogatást mutat be a Visegrádi Négyek, köztük magyar játékfilmjekből. Ezúttal a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült három játékfilm lesz látható: Tímár Péter 6:3-ja és Vranik Roland Adása mellett, Hajdu Szabolcs személyesen mutatja be Bibliothéque Pascal című legutóbbi rendezését Uherske Hradistén.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat