Ingyenes vetítéseken mutatják be a Lux filmdíj döntőseit Ingyenes vetítéseken mutatják be a Lux filmdíj döntőseit

Ingyenes vetítéseken mutatják be a Lux filmdíj döntőseit

Az Európai Parlament Lux filmdíjának döntőjébe került három alkotást ingyenesen vetítik Európa-szerte. Romániában két, Magyarországon egy helyszínen láthatóak még a filmek.

Wolfgang Fischer Styx című filmje, Mila Turajlic A másik oldal (Druga strana svega) című rendezése, valamint Benedikt Erlingsson Izlandi amazon (Kona fer í stríð) című filmje versenyeznek az idei Lux filmdíjért. A tíz jelölt közül kiválasztott három döntőst az Európai Unió 24 hivatalos nyelvén feliratozták és az ősz folyamán minden tagországban bemutatják.

Romániában a nagyszebeni Astra Filmnél már október 17-20. között lezajlottak a vetítések, Kolozsváron a Győzelem moziban november 3-án és 4-én vetítik a három filmet, a bukaresti Cinema Pro termében november 10-én. A magyarországi helyszín a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol november 7-én, 8-án és 9-én szerveznek vetítést. A városokra lebontott program itt érhető el.

Mint írtuk, a Lux filmdíj nyertesét az európai parlament képviselői választják ki, a győztest november 14-én, az EP plenáris ülésén hirdetik ki Strasbourgban, a döntőbe jutott alkotások készítőinek jelenlétében.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat