Két magyar versenyfilm a Camerimage operatőri fesztiválon


Két magyar film, az Egy nap és a Last Call operatőrei is indultak a lengyelországi Camerimage filmfesztiválon.

A kifejezetten operatőri teljesítményre összpontosító fesztivált november 10 és 17. között rendezik meg a lengyelországi Bydgoszczban, írja a magyar.film.hu.

Az elsőfilmes operatőrök kategóriájában szerepel Domokos Balázs, az Egy nap című film fényképezéséért. A Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem végzettjének, akárcsak a film rendezőjének, Szilágyi Zsófinak, ez volt az első nagyjátékfilmje.

A diáketűdök kategóriájában versenyez Nyoszoli Ákos, Kis Hajni Last Call című kisfilmjének fényképezéséért. Az operatőr szintén a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem végzettje, Kis Hajnival már a Szép alak című filmen is együtt dolgozott.

A Camerimage fődíját, az Arany Békát 2017-ben a Testről és lélekről operatőre, Herbai Máté nyerte el.



Kapcsolódó