Még pár napig online látható az új Bergendy-Köbli thriller Még pár napig online látható az új Bergendy-Köbli thriller

Még pár napig online látható az új Bergendy-Köbli thriller

Interneten elérhető Bergendy Péter rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új történelmi thrillere, a Trezor.

A film – amelyet megtörtént események ihlettek – 1956 novemberében, napokkal a szabadságharc bukása után játszódik a belügyminisztérium földalatti trezorjában. Az alaphelyzet hihetetlen, de igaz: a szabadságharcot vérbe fojtó, újraszerveződő belügyesek ’56 novemberében azzal a kínos helyzettel szembesülnek, hogy képtelenek behatolni saját trezorjukba, ahol a bizalmas, személyes anyagokat őrzik. A speciális trezorkulcsok a forradalom zűrzavarában elvesztek, a trezorajtó pedig olyannyira bombabiztos, hogy a kézigránátnak sem enged. Pedig az épületet felügyelő orosz katonák sok mindennel próbálkoznak. Végül rendőrök kihoznak a börtönből egy hajdani bankrablót, akinek egyszer már sikerült feltörnie ezt a trezort. A fegyenc azonban egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött, mint amire számított, és onnantól izgalmas, fordulatos játszma veszi kezdetét, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik.

A vizsga alkotópárosának új filmjét (itt elérhető) Nagy András fényképezte, Anger Zsolt, Scherer Péter, Tasnádi Bence, Hámori Gabriella, Varga József és Kőszegi Ákos játszik benne.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu