A Mokép-Pannónia ma jelenteti meg a Biszku és a többiek c. dokumentumfilmet A Mokép-Pannónia ma jelenteti meg a Biszku és a többiek c. dokumentumfilmet

A Mokép-Pannónia ma jelenteti meg a Biszku és a többiek c. dokumentumfilmet

Vitézy László filmrendező a rendszerváltozás idején a Kádár korszak vezető politikusait ültette kamera elé. Az interjúkból 15 részes sorozat készült, amit először Legvidámabb barakk címmel 1991 őszén tűzött műsorára a Magyar Televízió. (filmdroid)

A mind a mai napig egyedülálló alkotásból megtudhatjuk, hogyan látták saját szerepüket a szocialista Magyarország vezetői: Biszku Béla, Gáspár Sándor, Pap János, Berecz János, Czinege Lajos, Háry Béla, Kállai Gyula, Korom Mihály, Katona István, és Puja Frigyes. A film a Rajk pertől az MSZMP bukásáig tárgyalja az eseményeket, felidézve az 1956-os forradalom vérbe fojtását, az 1968-as csehszlovákiai bevonulást, a hatvanas évek gazdasági reformjait, vagy az 1989-es változást megelőző éveket. A riportokból kiderül, milyen volt a Szovjetunió csatlósaként szolgálni a kommunista pártot.

A Magyar Televízió közel húsz év után ismét műsorára tűzte a ma már történelmi dokumentumnak is tekinthető sorozatot Biszku és a többiek címmel. A címválasztás nem véletlen, hiszen a sugárzásnak a 2010 nyarán nagy vihart kavart úgynevezett Biszku-ügy is aktualitást adott. Az 1989 és 1991 között készült dokumentumfilm-sorozat egyes részeiben elhangzottakat a korszakot jól ismerő történészek, Kahler Frigyes, M. Kiss Sándor és Zinner Tibor a mai ismeretek birtokában mélyrehatóan elemzik a „Tárgyalás” részben. Most ennek az első 7 része jelenik meg. A második 8 rész jövő év elején várható.

A DVD melléklete Vitézy László 1975-ben készült Rejtett hiba című tényfeltáró dokumentumfilmjét tartalmazza. Ki a felelős a kőbányai öntödében bekövetkezett üzemi balesetért, aminek következtében egy munkás meghalt, egy másik pedig elveszette szeme világát? A hivatalos vizsgálat úgynevezett „rejtett hibát állapított” meg. Tehát felelős nincs! A film alkotói viszont utána járva az eseményeknek lépésről lépésre bizonyítják be, hogy igenis megállapítható a felelősség. Csak hogy ezt az „illetékes elvtársak” megpróbálták eltussolni.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat