280 nevezés érkezett a CineFestre 280 nevezés érkezett a CineFestre

280 nevezés érkezett a CineFestre

Az idén ötödik születésnapját ünneplő CineFestre a világ minden tájáról öt kategóriában – nagyjátékfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, animációs film, kísérleti film – 280 nevezés érkezett. Munkához látott az előzsűri, hogy augusztus elejéig kiválassza a versenyfilmeket, melyeket a CineFest által felkért nemzetközi zsűri tagjai bírálnak majd el. A fesztivál díjazása 2008-ban is elsősorban pénzdíjakból és tárgyjutalmakból áll, összesen mintegy 8000 euro értékben.

Több mint 150 nevezés érkezett a hagyományosan erős kisjáték/kísérleti film kategóriában, és 18 pályamunka a nagyjátékfilm szekcióban. Idén az animációs és a dokumentumfilm kategóriákban is több nevezés érkezett, mint az elmúlt években.

A CineFest méltán nemzetközi fesztivál, hiszen a Magyarországról érkezett 63 alkotás mellett összesen 48 országból érkeztek pályamunkák.

Az ötödik CineFest speciális szekciója idén a nők társadalmi helyzetével foglalkozik, Nő a képben címmel. Ebben a témában 27 nevezés érkezett. A vetítésekhez számos szakmai program és kerekasztal-beszélgetés kapcsolódik majd. Újdonság, hogy idén a kiemelt szekció nem csak a filmvásznon jelenik meg: Miskolc belvárosa is a nőkről szól majd a fesztivál ideje alatt! Számos kísérőprogram – beszélgetések, előadások, kiállítások, koncertek – hivatott arra, hogy megmutassa: milyen nőként megélni, látni a világot 2008-ban.

A CineFest szervezői a program képviseletére Péterfy Bori színész-énekesnőt kérték fel, aki ezt örömmel fogadta.

Az 5. CineFest Fesztivál 2008. szeptember 14–21. között kerül megrendezésre Miskolcon.

A fesztiválról további információk a www.cinefest.hu oldalon.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat